Hétfőn kerül a parlament elé az alkotmánykoncepció, vagy micsoda. Minek nevezzük? A Fidesz-KDNP siófoki frakcióülésén átcímkézte a bizottsági határozatot, legyen az csak vitaanyag, úgy is jó. Beszélgessünk róla a parlamentben, abból baj nem lehet. Ja, és közben két-három hét alatt ki-ki dobjon össze egy-egy koncepciót, azokat egy hónap alatt átbeszéljük, megvitatjuk, végül„összefésüljük” – javasolja Szájer József, „oszt jó napot”, tessék kérem, lehet szavazni, itt van az új alkotmány vagy mifene…

Kövér László házelnök a fejéhez kap, tényleg, hogy is van ez? Üljön vissza a helyére mindenki, kezeket hátra, nyugalom. Tűrhetetlen, micsoda skandalum, a kormány ne alkotmányozgasson itt a szemünk láttára, hátrébb az agyarakkal, vagy mivel, viselkedjen szerényebben, és ne köpjön a padlóra a villamoson.  Feszüljön neki mindenki, egy-két-há-négy, ne kelljen kétszer mondani, csináljon mindenki önálló alkotmányt magának, terjessze a T. Ház elé, ahogy illik, majd a koalíciós pártok elintézik, hogy változzon meg a házszabály, és akkor párhuzamosan megtárgyaljuk az összes pályaművet, és „összefésüljük” azokat, ahogy Szájer József megmondta Siófokon. Mit szólnak hozzá?

Méltatlankodnak, hogy viccelődik a Kövér. De nincsen jó válasz, mert aki visszaül a helyére, akkora pofont kap, hogy a fal… Kövér gondoskodik róla, Szájer meg kiröhögi. Borítékolni lehet.

Schmitt Pál elnök, aki eddig lazán vette az alkotmány készítését, helyesírási hibákkal tűzdelt, rossz magyarsággal megírt, igénytelen dolgozattal jelentkezett játékra, most hirtelen felriad. Magához int mindenkit, elbeszélget velük, és azt mondja, érti, hogyne értené, értékes gondolatokat rejt mindegyik párt alkotmány pályázata, bár ami azt illeti… Remek szemem van nekem – fűzi hozzá -, rögtön kibököm, hogy mi a talmi, mi értékes, és ha én egyszer kiállok valamiért – viccelődik.

A Jobbik kapva kap az alkalmon, egyből kivágja, hogy neki van néhány ötlete, például Ópusztaszeren kellene „beiktatni”, vagy micsoda, az Alkotmányt, azzal megoldódna számos gond, ja és persze, a Vona úr üzeni, hogy figyeljenek már oda, mert ezek a cigányok szaporodnak veszettül, csak úgy bele a vakvilágba, oldják már meg a születésszabályozást valahogy. De! Ne számítson semmi jóra a Kövér úr! Már jó előre jelzem, hogy mi nemmel szavazunk a végelszámoláson. Persze, persze – Schmitt is tudja, jó neki a ”nem” is, nem titkolja meg lett mondva, hogy demokrácia van, lehet nemmel is szavazni, ha valakinek nem tetszik valami, sőt! A korrekt demokrácia ismérve, hogy mindig van egy két „nem” az „igenek” között, körülbelül százból három. De ezt tartani kell. És ha netán elfogy a kétharmados muníció, akkor nem lesz itt új alkotmány, új kenyér, új ezerév. Se tölgyfalombbal díszített Koronás címer. És ne cigányozzon a Vona. Mert kínoslenne, ha csak az ő karolná föl néhány odavetett nemmel a produkciót. Reputáció – emeli föl az ujját Schmitt -, adni kell a hírnévre, mert nem adják azt ingyen akárkinek.

Az egykor daliás MSZP jön is, megy is, marad is, és búcsút int. Azt mondja a Schmittnek, hogy van neki alkotmánya, hogyne lenne, nem is akármilyen, megmutathatja négyszemközt, de most nincsen itt a szezonja, majd előpakol, ha eljött az ideje, egyébként se hadonásszon a Kövér az orra előtt, nem illik. Ne is nagyon fenyegetőzzön, mert a kormány elbukta már az első fordulót, a royalista Borossal, az emeszempés Pozsgayval, és a basahalmi alkotmánnyal. Nincs mire felvágniuk, Orbán is megmondta, hogy nem lehet rögtön a disznótorral kezdeni. Hizlalni kell a jószágot, és a jó pap holtig tanul, ha nem tudná Schmitt úr! Schmitt meg bölcsen hallgat, és ez jól áll neki. „Aztán, ha mégis, a „nemjeinkre” számítanak, ha nagyon…” Ebbe maradnak.

Kövér pedig a nemzeti konzultációt tart a basahalmi alkotmányról, bölcsisek választójogáról.

Magyarország lenne az első – álmodozik Szájer.

Mély kómába szédült a parlament hétfő éjjeli ülése. Hosszas hiábavaló vitába bonyolódott néhány képviselő a gárdáról, vagy micsodáról, amit a bíróság réges-régen betiltott, de azóta is létező valamicsodának látszik, néhány megfáradt, a túlzott intellektuális megterhelésbe zsibbadt közéleti szemében. Úgyhogy volt lex gárdázás, gárdaellenes hecckampány, pont mintha létező dologról beszélnének a felszólalók.

Az előző, meg a jelenlegi kormány, és a teljes igazságszolgáltatás pedig ügyetlenül sertepertél(t) a korábban betiltandó, a későbbiekben pedig betiltott gárda körül. Lebénult, retardált intézkedésekkel óvatoskodtak a gárda körül, nehogy valamiféle szabadságjogokat megsértsenek. Inkább mosolygásra késztető intézkedéseket vezettek be. A bénázással valamiféle hacuka-törvényt hoztak, hogy ti. nem szabad fehér csíkos úttörőnyakkendőt viselni, meg nem szabad fekete gatyában, fehér inget gyűrni, és fekete mellénykét hordani, ha az emberek a főutcán egyszerre együttlépnek, menetoszlop féleségben, vezényszóra. Ezt követeli a demokrácia!

A rendőrség nem értette meg a dolgot, úgyhogy a megboldogult IRM, Draskovics doktor útmutatása alapján szofisztikálta a ruha- és menetoszloprendeletet, ezúttal a gárda viseltre emlékeztető ruhadarabok együttalkalmazását tiltó normatíva látott napvilágot. Hagyjuk, hogy a karszalagok, az ékszerek, a vasutas sapka és a kiegészítők kit, mire emlékeztetnek, de úgy látszik ez hatott, még a gárdisták is elismerték, de kitalálták, ha nevet változtatnak senki sem fog rájuk ismerni. Tagsági nyilvántartást sem fognak csinálni, csak gyűléseket tartanak itt-ott, forgalmas helyeken, esküt tesznek, bemondják a tuttit és kész, ennyi elég, egymást távolról felismerik, hagyják a hagyományos hacukát a francba, elvégre nem a ruha teszi a gárdistát, hanem a lélekféle, és mindenki annyiszor tehet esküt, ahányszor akar. Ebben maradtak. Új név. Új mozgalom, a régi erényekkel karöltve.

Vasárnap az Erzsébet téren kieszközölték az első(?) mítinget. Nem valami fényesen sikerült. „Rémálom volt, ami vasárnap történt” számolt be a találkozóról a parlamentben a Jobbik elnöke. Megfeddte a kormányt, a belügyminisztert és a rendőrséget. Elpanaszolta, hogy „rendőrség berkein belül nem történt meg a forradalom, a nagy kétharmados nemzeti együttműködés még nem ment végbe”, a rendfenntartók forradalmárhoz méltatlanul viselkedtek, mert vasárnap a magyar emberek egy csoportja, bejelentett békés rendezvényen szerette volna felidézni a Magyar Gárda szép hagyományait, valamint az újat, a nemzetit létrehozni egyben, ami semmiben sem különbözik az előzőtől, de a rendőrség brutálisan belerondított. Az aktusba.

Mire számítottak a vasárnapi zsúrozók? Arra, hogy a régi gárda hagyományai szerint létrehozzák a desirály! és megaúj csapatot. Hiába várták, hogy a rohamrendőrök forradalmi bizottmányának üdvözletét a helyszínen felolvassa Kontrát Károly. Pedig. A miniszterelnök megmondta a választások előtt, jól tudjuk, hogy kioszt két pofont a Magyar Gárdának, „oszt jónapot”, és hazazavarja a partizókat, mint Horthy Miklós, ha még okoskodnak.

Egyértelműen beszélt a rendőrtisztek/nők avatásán: dezertőrnek kell tekinteni, aki belép valamilyen paramilitáris egyletbe. Az erőszak állami monopólium. Nincs fraternizálás.

Nincsenek baráti rohamosztagok, még akkor sem, ha fizetzőpincérnek öltöznek néhányan.

„Nem a ruha teszi az embert” – idézett az fn.hu egy szabadságjogi aktivistát, e tárgykörben. Ez a marhaság részben igaz. A féligazság ellenkezője mindenesetre foglyul ejtette jogalkotót meg egyebeket, és nem engedi szabadulni. Elképesztő szívóssággal ragaszkodnak a ruha-törvényhez. Mintha egy kvázi-erőszakszervezetet csak a fehércsíkos úttörőnyakkendőről lehetne felismerni. Egy kicsit igényesebb gondolkodás sokat segítene. Biztosan sikerül, hiszen képesek rá.

A félelmet, rémületet, és megvetést keltő randalírozásokat betiltotta a bíróság, tiltja a jog. Mi kell még? Tilos. Pont. Tilos a rendőrösdi, a csendőrösdi, a komszomol meg a munkásőrség. A bakancsokat haza lehet vinni.

Mire nem szavaztam?

1. Forradalom
2. Bekeretezett Nemzeti együttműködés
3. Nemzeti vágta, törvényhozási bacchanália
4. Alkotmányozó nemzetgyűlés
5. Társadalmi szerződés
6. Médiaháború
7. Négyharmados kétharmad
8. Vérszerződéssel érvényesített Alkotmány
9. Izléstörvény
10. Sajtókuss
11. Foffmann Rózsa

Csak miheztartás végett. Milyen szép lenne esténként az Árnyasban fröccsözni, ahol nem verik az asztalt a politikai agitátorok, de már az is elég lenne, ha nem szitkozódna senki, csak csendben lerészegedne az összes hőzöngő.  És semmi reformvágta, reformdiktatúra, bársonyos reform, száz apró lépés, meg egyéb hiábavalóság, semmi köztisztviselői bűnözés, utcai zavargás, csőcselékes közélet, s ne oktatgassa a népet néhány kimerítően ostoba, félművelt.

Arra szavaztam, hogy ne tiltsák be a kocsmákat, és ne legyen kötelező a vasárnapi szagosmise. Ez eddig még félig-meddig bejött.

Hogy konkrét legyek; bizonyos Jávor Benedekre szavaztam, akiről alig tudok valamit. Állítólag félszáz ökológiai tanulmány szerzője, egyikről sem hallottam, és becsléseim szerint három-négy nyelven beszélhet, (angol, német, francia - ki tudja?), s ami a legszimpatikusabb, valami homályos tantárgyat oktathatott (tán még most is), a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. Időnként talán hallgatgathat Rahmanyinovot, de nem feltétlenül, kedveli Turnert, Lénárd Sándort, szóval amolyan csendes kultúrsznob, aki kétszer is megnézi a Biliotheque Pascalt. Üdítően hat majd a megfáradt, műveletlen gárdában. És nem záratja be a Fapadost sem...

Hát valahogy így lehet a választásokkal a kétharmad négyharmada. De az elit most kimondta, hogy félreértette a választások tartalmát, vagy micsodát, az emberek zöme. Én például nem Jávor Benedekre szavaztam indirekte. Kormányrendelet van róla. Közölte ugyanis a négyharmaddal a miniszterelnöki szóvivő, hogy „az emberek új rendszert alapítottak az országgyűlési választásokon”. Ez új. Alapított a fene. A többség semmit nem alapított. Az országgyűlési választáson. Elment szavazni, ha egyáltalán… Új rendszerről eddig nem volt szó. De most, ki lett hirdetve. Az Országgyűlés, folytatja a miniszterelnöki szóvivő, a Nemzeti együttműködés nyilatkozatának elfogadásával „az emberek akaratát ismerte el”. Eddig senki sem tudta ilyen szépen megfogalmazni, hogy mit is akar voltaképpen. Most utánanézhet a nyilatkozatban, abból világosan kiderül.

És ki gondolta volna április elején, hogy a nemzet éppen „maradék életerejét” gyűjti össze? Az urnák előtti magányban. Bennem fel sem ötlött. Nem ismertem fel azt sem, hogy „történelmi tettet” követek el azonmód. Adják írásban. Már ha ez rám is érvényes.

Na jó, mindenki szeretne történelmet írni. De azért sokan arra szavaztak, hogy szüntessék meg a korrupciót, el kéne zavarni néhány pofátlankodó pártkáder, legyen ingyensör, és Sólyom for President! A Nemzeti nyilatkozat speciel senkinek sem jutott eszébe, ott helyben, az urna előtt. Nem is jutahatott volna, hiszen a Fidesz, és el ne felejtsük; a KDNP, csak most hirdette ki végleges formában, hogy mit akart a választó, aki akkor még nem tudhatta, hogy tényleg; pont ezt akartam!

Most már tudjuk. Pecsétes papír van róla, ki lett függesztve, be lett keretezve, el lehet olvasni. Nem kötelező, de ajánlott!

Hétfőn kinevezték az APEH elnökét, kedden módosítani kellett a követelményeket tartalmazó kormányrendeletet, hogy stimmeljen. Az elnökhöz a jogszabály. Ha megfordították volna a sorrendet, talán fel sem tűnik a csalárdság. De az sem elegáns megoldás. Slemil, parlagias, ágról szakadt.

Így lett Vida Ildikóból, akaratán és önhibáján kívül kormányrendelet. Ő az alany és az állítmány.

A kormány, tevékenysége harmincegyedik napján elrendelte, hogy Ildikónak sem ötéves közigazgatási gyakorlatra, sem ötéves vezetői tapasztalatra nincsen szüksége ahhoz, hogy zavartalanul kinevezhessék az APEH élére. Van neki néhány éve, még az előző kormány ciklusából, de az a törvény szerint kevés. Sőt, feltehetően csak zavaruk miatt rögtön azt is elrendelték, hogy kiemelkedő szakmai tekintélyre sincsen ebben a beosztásban szükség, felesleges, hogy kerül ez ide húzzuk ki,majd kipontozzuk a helyét. Azóta nem kell, hogy kiemelkedő szakmai tekintélye legyen a fődefterdárnak. Elég, ha médiaszakon felvette a közgazdaságtant is. A rendelet nem részletezi, hogy a szakmai tekintélyen kívül még minden szükségtelen (a nyolc osztályt el kell végeznie, ha autót akar vezetni, személyesen), hogy valakit fődefterdárnak kinevezhessen a kicsoda? „Az APEH elnökét hat év időtartamra a pénzügyminiszter nevezi ki és menti fel.” A hatályos jog szerint. Hát ilyenje most éppen nincs Magyarországnak, viszont a Nemzetgazdasági Minisztérium, adó és pénzügyi szakágát Kálmán András vezeti. Matolcsi meg az idevágó minisztériumot. Gondolom ő nevezte ki Ildikót... Meg ő teremtett megalázó helyzetet.

Mi zajlik itt? Ezen belül pedig az adó és pénzügyi szakágon, vagy a miniszter titkárságán?

Miért nem olvasták el a kinevezések könyvét figyelmesen? És ha tudták, hogy a törvény szerint Ildikó nem aktuális, miért nem változtatták meg első lépésként a szabályzatot, még mielőtt törvénytelenül kinevezték volna? Ha azt mondják, hogy az Ildikónak szabad, rendben van, nevezzék ki, egy szót sem szólhatunk. És milyen képet vághatott a kinevezési felelős, amikor megtudta, hogy nem stimmelnek a dolgok? Hogyan viselik a fiaskót a többiek? Szégyenkezve, egymás között, titokban magyarázkodnak most, hogy miért nem jutott eszünkbe a kinevezési szabályzat? Vagy csak legyintenek, hogy van ilyen megesett már máshol is, máskor is, az öt év helyett elég négy is meg akármennyi. Van, aki bevallja, hogy a hülye én voltam, tévedtem, hopp ez így nem megy! De mindegy, vágjunk bele komám, itt bizony a kormányrendeletet kell átfazonírozni. És mit szólnak ehhez a többiek, meg a kormány tagjai? Röhöghetne rajtuk a fél világ, ahogy egy sima kinevezéssel bajlódnak. Nekik kell most módosítani a szabályzatot, már ha Ildikó olyan nagyon fontos nekik, hogy megérje. Persze, ha már megígérték… A miniszter lebaltázhatja a folyosón szembejövő első szakállamtitkárt, vagy helyettesét, meg a közigazgatási szakvezetőt, akinek egyébként is van valami homályos személyzetis fílingje, hogy szólhattál volna te barom, vagy te sem tudtad!

Vagy nincsen semmiféle felhajtás, csak úgy összeül a kormány ilyen esetben, hogy itt ez probléma, az Ildikó miatt kell most egy korrekt jogszabályt megregulázni. Essünk neki, gyorsan végzünk. Délután sebtében összeülnek az államtitkárok, egyikük előterjeszti, a többi egyetért, és másnap a miniszterek orra alá dugják, hogy ezeket a szavakat, itt ni, tessék kihúzni ebből a szövegrészből, azután mehetnek haza, itt tessék aláírni.

Így megy ez – mondaná Kurt Vonnegut.

Egy jelölt a törvényes pénz tízszeresét költi kampányra. Egy helyett tízmilliót – hitelt érdemlő becslések szerint. Az Állami Számvevőszék, és az Eötvös Közpolitikai Intézet munkatársai az előző választás rendezvényeinek, óriásplakátjainak, televíziós klipjeinek, reklámhadjáratának kiadásait számolták össze, a végeredmény a tízszeres szorzó. Senki nem reklamált. Egyik párt sem tiltakozott, nem cáfolták az adatokat, hallgattak a vezérszónokok. Senki nem verte az asztalt a költségvetési bizottságban, hogy tegyünk rendet, legalább a következő választáson ellenőrizhető legyen, ki mennyit költ és miből, kezeket az asztalra!

A napnál is világosabb, hogy a parlament előtt heverő két kampány javaslat egyikét sem fogadja el a törvényhozás. Különösen nem a véghajrában, a költségvetést követően, a választások küszöbén. A frakción még sikerült keresztülvinni a javaslatot, mert mindegyik képviselő tudta, hogy a másik párt elutasítja; hallgatólagos megegyezés született, én a tiédet, te az enyémet söpröd le. Kockázatos a jól bejáratott mutyin az utolsó pillanatban változtatni.

Mindenki tudja, fejenként egymillióból nem lehet megúszni a választást. A jelenlegi zavaros rendszer mindenkinek kedvez, jobb, ha minden marad a régiben. Hiába tekinthető komoly tárgyalási alapnak a Transparency International, a Freedom House az Eötvös Intézet javaslata, nem lesz belőle semmi. Az idén sem. Mindenki igyekszik, rajta van a projekten, mégsem jön össze; a Fidesz lenyomja a szocik ötletét, az MSZP ellenzi a Fideszét, nincsen összhang, majd ’14-re átszabjuk…  

A gyorsasági versenyt egyébként a Fidesz nyerné, javaslata szerint a törvény a kihirdetés napján lépne hatályba, és harmincnapos lenne a kampány. Az MSZP kényelmesebb, 30 napot ráhagyna, már ha egyáltalán… De mi múlik az időtávon? A harmincnapos hajrában ugyanannyit lehet elkölteni ügyesen, mint hatvan vagy nyolcvan nap alatt, egyre megy.  

De mi a mennyi? Senki sem tudja megmondani ma Magyarországon, hogy mi a kampánypénz, mire költhet a jelölt és mire nem, a nyugdíjaspogácsa elszámolható-e, vagy nem, a csapos kinek nyújtsa be a számlát, és ki mennyit fizet Almásfüzitőn az óriásplakátért? Vagy mibe kerül egy klip a felnőtt tévén, egy vicces bemondás a reggeli rádióban? A végösszeg sokkal több a költőpénznél. A különbözetet közpénzügyi államtitkárságon fizetik majd, közbeszerzési pályázatilag.

Az Állami Számvevőszék minden választás után összeül, átnézi a főkönyvet, megvizsgálja a pártkasszát, szóvá teszi az összes disznóságot, de kész vége, egyebet nem tehet. Házon belül pedig megveregetik a pártpénztárnok vállát, ezt megoldottad! Megtetted, amit megkövetelt a kassza; innen-onnan, valahonnan összejött a kiadások fedezete hiánytalanul, az osztás-szorzás-összeadás rendben van. Mehetsz a Bahamákra rápihenni…

Az MSZP jelenlegi javaslata annyiban elfogadhatóbb a Fideszénél, hogy elismeri, a választás sokba kerül, kapjon ötmilliót fejenként mindegyik jelölt. A Fidesz felszisszent közérzetileg, bár a tárgyalások folyamán elismerte, hogy kevés a pénz, semmire nem elég, több kellene, de közérzet javító intézkedést vetett be; maradjon a jelenlegi kampánykeret, azután mindenki garázdálkodik ahogyan tud. Innen-onnan, valahonnan, mellényzsebből, szivarzsebéből csak összejön, győzzön az ügyesebb, a jobbik. Persze a Fidesz szeretné,  anyagilag is jobban jár, ha egymillió helyett ötmilliót kapna mindegyik kádere, de…

Nyilván nevetségessé válik a sokat emlegetett számonkérés is, ha a zavaros pénzügyekkel mandátumot szerző kormány ül a kasszához elszámoltatni, és viccesen fest majd az a képviselő, aki kilencmilliós kampánysárral a nyakában kotorászik eltűnt százezrek után, a putnoki kisvasút restijében. Ráadásul a szemünk előtt veri majd az asztalt az enyveskezű népképviselő a BKV-nál, a Metró építésen, a Margit hídnál, az MTV-nél elsíbolt milliárdok miatt.

Mókás lesz számonkéréssel bíbelődő kormány. A közpénzügyi Keller tízből tíz tuttit bukott hét éve. A következő közpénzügyi ellenőr is hasonló eredményre számíthat, ha a politikai felelősségre a büntető jogszabályokat akarja ráhúzni, és roppantul akar majd példát, tiszta kezet, üveg zsebet, közérdeket, ilyesféléket felmutatni.

El lehetett volna kezdeni a korrupció ellen küzdeni rögtön, már most, itt a kampánykasszánál, de az ellenzék és a kormánypárt vállvetve elutasított pár nappal ezelőtt minden erre irányuló törekvést.  A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatal pedig gyárilag lett úgy beállítva, hogy ne nagyon vizsgálódjon a pártkasszák körül. A finanszírozásról majd egy másik, törvény fog rendelkezni – mondotta a javaslatot előterjesztő Draskovics Tibor.  

Rajta már nem múlik…

Békésen indult a jelölés még november elején, de pillanatok alatt botrányossá vált.  Rendben van, maradjon Kovács Árpád, de akkor jelöljünk két alelnököt is, mert már nyolc éve nincs alelnöke az Állami Számvevőszéknek. A Fidesz rábólintott, ők Latorcai Jánost, az MSZP Göndör Istvánt javasolta, garantáltan megszüntetve az ÁSZ mindeddig”idilli”, békés működését. De a hivatal mindig is túl sok kellemetlenséget okozott, úgyhogy gáncsoljuk el valahogy. A Fidesz, egyébként józanul, azt vetette be, hogy ne pártkatonák üljenek a hivatalba. Ezen összevesztek. Az MSZP fintorgott, pártkáder el ne vesszen a szűkös időkre, de gyorsan magára talált, ha nincs alelnök, ne legyen Kovács sem.   

Itt azután meg is szakadhatna a történet, sakk-matt, nincsenek alelnökök, nem lesz Kovács sem, egyébként is… Kimutatásokat csinált nyakra-főre, kimutatta, hogy az autópályákat harminc százalékos megtakarítással is meg lehetne építeni Magyarországon. Sorra kioktatta a polgármestereket az önkormányzati költségvetés szabályairól, a segélyezésről, a közművesítés lebonyolításáról. Megmondta alaposan, hogy addig nem lehet a korrupciót megfékezni, amíg a pártfinanszírozást nem teszik helyre. Sőt négyévenként bosszantó, hosszú számsorokon bebizonyította, hogy minden párt a törvényes összeg sokszorosát, legutóbb tízszeresét, költi a választási kampányra. Összeadta az óriásplakátok, a tévéklippek, az ingyenpogik árát; miből futja? – kérdezgette ironikusan. Ironikusan és ez fontos személyiségjegy, amitől fölszalad a pártpénztárnok vérnyomása. Na, egy ilyen pofa senkinek sem hiányzik…

De mégsem lehet szó nélkül elküldeni, hiszen tizenkét éves pályafutása a köztisztviselői etalon megtestesítése. Nem lehet azzal elintézni, hogy vedd a kalapod, oszt jónapot, húzzál el, ott az ajtó, a kulcsot add le a portán. Méltatlan, de mégis ez történt. Túl sokat kellemetlenkedett – ezt persze senki sem meri megmondani neki, a politika sohasem talált fogást rajta. Nem lehetett rásütni, hogy hebehurgya, részrehajló, elfogult, közgazdasági alapon képzetlen, csak ugatja a dolgot, meg itt is ott is hibás az összeadás, a kivonás, a szorzás; az alapműveleteket el kellett volna sajátítani, Kovács úr!

Akármennyire kínos, de az ÁSZ jelentései pontos képet festenek az ország jelenlegi állapotairól. Meg a politikusok intellektuális együtthatóiról. Okosan lett kitalálva a hivatal, ebből a szempontból. Mindent kimondhat, mint az udvari bohóc, senki sem kételkedik szavaiban, kínosan röhög a publikum, de mindenki tudja, ide dugták az orrunk alá feketén fehéren, hogy mekkora marhák vagyunk!

Úgy találták ki, hogy a hivatal legyen az előkelő, okos idegen Magyarországon. Mindent szóvá tehet, mindent megbírálhat, mindenbe beleszólhat, akár meglehetne fogadni tanácsait, de nem kötelező. Ha kétezer-háromszázhuszonötször rácsap a pártok kezére, a kínos feszengésen kívül, senkit semmire nem kötelez a „jogos kritika”. Senki sem köteles a homlokára csapni, hogy itten kérem, bűncselekmény folyik, lopják a közvagyont, visznek mindent, még radírokat is ellopja a titkárnő! Az alapszervezetek, a központi bizottságok, a pártkongresszusok és a megyei elnökök tanácskozásain megállapítják, bólogatnak, helyeselnek, hüledeznek, elgondolkodnak. A rendőrség se mozdul rá egy ÁSZ jelentésre, pedig rajta az utca, a házszám, az emelet, az aláírás, nyomozni se nagyon kellene. Az ügyészség meg nem rendel el semmiféle eljárást, tudomásul veszi, hogy bajok vannak, esetleg ha Kovács et. lenne szíves megtenni a feljelentést ismeretlen tettes ellen...

Minden marad a régiben, tudjuk hogy gazemberség folyik az autópályákon, a Megyeri híd építői csődbe mennek, mert a fővállalkozó ócskavassal akarja kifizetni őket, tudjuk, hogy a BKV könyvelését ki lehetne hajítani az ablakon, állítólag ottan egy egész komplett bűnbanda működik csendesen, tudjuk, hogy újságcikkekből összeollózott projektekért fizetnek milliókat közpénzből – ennyi. Ha Kovács dolga lenne, nyilván összeállíthatott volna néhány feljelentést ismerős tettes ellen, de hát ő közszolga, elmondja a magáét, nem durván, de roppan alaposan. Egyszemélyes közbeszerzési és közérdekvédelmi hivatal, gazdasági versenyhivatal, tiszta kezek hivatala, üvegzseb-szabó, egy tiszta hang meg miegyéb. Az asztalra csap, hírül adja, kiszámolja, felhív figyelmet: baj van, itt a hiba, nem látjátok!

Ez megy tizenkét éve. Akkor éppen kétharmados többséggel uralkodott az MSZP-SZDSZ Horn-kormánya, simán megválasztották elnöknek. 2001-ben amikor az alelnökök ideje lejárt már nem sikerült helyetteseket találni, azóta amolyan kedélyes ex-lexben működik a hivatal, de zavartalanul. Egészen mostanáig senki sem kifogásolta, hogy odanézz, nincsenek alelnökök! Talán nem is hiányoznak olyan nagyon. Ráadásul Kovács Árpád elkészítette a hivatal jövő évi munkarendjét, semmi gond a verkli megy tovább.

Rendőrnek látszó nem-rendőrök járőröztek Budapesten október 23-án. Senkit sem rázott meg különösebben, egyedül az állampolgári jogok hivatalának munkatársai jelezték, hogy ez nem helyes így. Szombaton korareggel pedig, a Kétlyukú kocsmában vitatkozott össze a törzsközönség, hogy az iménti fickó, aki un. szemkontaktust próbált meg több alkalommal teremteni velük és sört ivott unikummal, gárdista volt-e, vagy sem? Ha igen, ki kell-e szolgálni? A csapos szerint nem volt gárdista, mert nem viselt a nyakán fehércsíkos, piros úttörő kendőcskét.

Ilyen apróságokon múlik néha…

Az ombudsman kollégáinak az okozott gondot, hogy rendőröknek látszó személyek, nagyon rendőrnek látszottak, például az önkéntes tűzoltó-mentő, meg a polgárőr, és ki tudja ki mindenki, aki a felvonuláson tüsténkedett hatalmilag. Rendőrautónak látszó rendőrautót használt az önkéntes tűzoltó-mentő, és rendőrségi telefonon brékelt. Pont úgy nézett ki, mint aki igazi. De nem volt az. Lényegileg azért nem, mert nem tett semmiféle hivatali esküt, és nem ért a rendőrködéshez. Nem tudja megkülönböztetni a békés tüntetőt a garázdától, a spontán felvonulót, a be nem jelentett rendzavarótól. Igaz, erre esetenként az igazi sem képes, első pillantásra… Ráadásul ez a rendőrösdi kezd elharapózni. Kardos Pál - a zuglói polgárőrség elnöke, a zuglói kerületőrség igazgatója, a Budapesti Polgárőrszövetség elnöke és Budapest rendőrfőkapitányának tanácsadója - a rendőrség társasági egyenruhájának mintájára egyenruhát készíttetett, önmagának alezredesi, helyetteseinek, vagy kikcsodáknak, őrnagyi rangjelzéssel, és időnként ebben grasszál nyilvános helyeken - számolt be a Magyar Nemzet.

A rendőrség úgy reagálta le az októberi álrendőrösdit, hogy nem káprázott az ombudsman embereinek szeme, pontosan megfigyelték a jelenséget, hogy ti. rendőrnek látszó nem rendőrök cirkáltak a tömegben. De nekik szabad. Mert velük meg nem támadási szerződést kötöttek. Joguk van úgy kinézni nekik… És ha már, úgy kinéz intézkedik is, ha rendzavarás forog fenn. Megkapta gebinbe a seriff hivatalát, jelvénnyel együtt, de nem vonatkozik rá a rendőrségi törvény. Nem tett semmiféle esküt senkinek.

Mi történik, ha egy rendőrnek látszó intézkedni kezd? Föl sem merülhet, hogy jogosan, szakszerűen balhézik-e, vagy sem. A kivert metszőfogért a kocsmai botrányozás szabályai szerint felel, amit a sértett fél sehogyan sem fog megérteni, mert szentül hiszi, hogy őt egy rendőr vágta szájba, ezt többen is tanúsíthatják; na, ennyit a magyar rendőrségről! (Igaz, adott pillanatban egy rendőr sem képes mindig pontosan megítélni, hogy mi a teendő, de erről, az akcióparancsnok, a kerkap., a főkap., a bíróság tart majd neki eligazítást, ha egyáltalán…)  

A gebines rendőrnek nem kell tudnia azt sem, hogy mit vihet magával a terepre rendfenntartani. Vihet-e például viperát, vagy ilyesmit, ha majd álruhában és rendőrként küzd? Egyébként mindegy, mert neki a brigádparancsnok nem főnöke. Azt csinál, amit akar. Nincsen rajta árcédula, azonosítószám meg ilyesmi. Ha mégis képbe kerül túlkapásilag, akkor a rendőrség, testületileg viszi el a balhét. Esetleg valami testi sértést lehet rásütni, de ki tenné? Az a rendőr, akitől gebinbe kapta a megbízást? És miről szól a megbízás? Egy pofont még eldurranhat, de kettő már nem? Vagy az elsőhöz is külön megbízás kell? És önvédelemből eltörhető-e egy singcsont?

Ki dönti el, hogy ki csatlakozhat a rendfenntartókhoz, és ki nem? Ha jöhet az önkéntes tűzoltó-mentő és a polgárőr, miért ne jöhetne, milyen alapon lehetne elzavarni az Új, vagy Legúj Gárda csendőri aktivistáit? Ők készen állanak a föladatra, csak a főnökségre várnak még! Sőt esetenként már igazoltatgatnak is, míg a szerv meg nem érkezik…

Ruha teszi a gárdistát – mutatott utat kormányunk és a párt. Tilos az acélspiccű bakancshoz fekete gatyát húzni, fehér inget meg fekete mellényt viselni hozzá a Kárpát-Hazában. Illetve nem tilos, de szabálytalan, és szabálysértést követ el, aki ilyen hacukában parádézik a főúton, vagy az aluljáróban.

Tetten érték és elkapták az elsőt.

Meg lett mondva, ki lett hirdetve, hogy aki ilyent visel rossz ember, egyúttal gárdista is, aki be lett tiltva rendeletileg, vagy valami ilyesmiről szól Draskovics miniszter előírása. Az már régebben meg lett mondva, hogy nem szabad ún. kötelékben, egyszerrelépős figurával, vezényszóra, bakancsosan felvonulni.  Ennyire futotta, így sikerült kinyilvánítani, hogy a kormány antifasiszta, demokrata, mi több antirasszista. A ruha teszi, azzal van a legtöbb gond, erre fordítja tekintetét a hatalom. Bajnai, gondolom, a fejét fogja, hogy hova kerültem? Persze tudja, hogy ez az ő kormánya. Lényeglátó, gyors felfogású probléma-érzékeny. Hivatalnokai a fekete gatyák mélyén megtalálták a neonácit, és azt gondolták ki; ha tilos a gatya, eltűnik belőle a kisnyilas is.

De nem! Csütörtökön reggel tetőtől talpig gárda-gúnyát öltött bizonyos Gyenge Zsolt terézvárosi önkormányzati képviselő, besétált a kerületi népképviselet tanácstermébe pózolni, ám Verók István, gyanús polgármester tetten érte, kihívta a rendfenntartókat, akik elvitték ugyan Gyengét, de előtte megpróbálták alkudozni vele; legalább a mencikét, azt vegye le, úgy ő már nem lesz szabványos, különben neonáci gárdista, és elviszik az őt megillető helyre, a rendőrségre. Gyenge dacolt, nem vett le, a törvény szerint bekísérték az őrsre.

Hogy ott mi történhetett? Először talán kérlelőre fogja a rendőr, hogy ad egy dorkót szívesen, csak a surranót vegye le a lábáról az illető, mert úgy már szabályos. Ha nem veszi le, akkor kisnyilasügyi szabálysértést követ el, és rögtön, itt helyben megindítják ellene az antifasiszta szabálysértést, mert ruházata félelmet kelt. Ha a kisnyilas-ruhás ragaszkodik az alkalmi viselethez, felhívják a rendőrkapitányt, a körjegyzőt és Draskovicsot, hogy itt van az őrsön egy illető, a ruházatából ítélve neonáci-kisnyilas, nem veszi le a cipőjét, most mennyi legyen a bírság? Vagy várjanak vele, míg visszaeső bűnismétlésbe nem esik? Amint kilép a fogdából, az első nyilvános vécében elkapják majd megint, tetten érik, de már mint visszaesőt!

A gondot tetőzheti, ha a kisnyilas-ruhás az emberi jogok európai kártájára, az egyetemes emberi jogok nyilatkozatára, a hágai nemzetközi ipartestület legutóbbi szabadidő-ruha viseleti határozatára hivatkozik, ügyvédet kér, egyébként meg elég mocskos az inge is, ilyet gárdista nem visel, ezt nem veszik figyelembe?

Gyenge lábon áll a gyanú. És ha megkérdezik szép szóval? Mi az ábra? Illető tagad. A véleményszabadság körében, élve törvény adta jogaival előbb Hitlert, később Szálasit élteti véleményes alapon, és bevallja, hogy őt nagyon-nagyon megérintették a neonáci ideák, de tagadja, hogy tényszerűen kisnyilas lenne. Tagadja, hogy bármikor is járt volna Sajóbábonyban, azt sem tudja hol van, de nem is érdekli. Elismeri, hogy tagja az Új Magyar Gárdának, de ez a szervezet teljesen oké, korrekt, senki sem tiltotta be, a gárdakapitány meg azt mondta neki, hogy kifejezetten sírápoló, és libatömő egyesületről van szó. Tiszteletben tartja, és tiszteli is egyben a magyar Alkotmányt. Cigányembert, vagy meleget még nem egyáltalán vert meg, de szeretne. Az ilyen „gondolati bűncselekmény” azonban nem szabálysértés, ő amolyan álmodozó típus…

Ezen a ponton kisebb ideológiai vitája támadhat a rendőrségi tisztviselővel, a könyvégetés meg a gondolati bűnözés témakörében, amit egyébként az illető pártja szeretne bevezetni majd, egyszer… Ha. Egyelőre csak tervezgetnek. Fátylat rá, szóra sem érdemes az egész, csak a kedélyeket borzolgatná, senkinek nincs félnivalója, aki tisztességgel elfogadja, betartja és magáévá teszi, a törvényesen bejegyzett, és három darab európai képviselővel rendelkező Jobbik pártprogramját. Amelyet rövidesen ismertetnek majd, addig egy szót se róla, meg egyébként is vannak rendes cigányok, a nagybátyja látott egyet tavaly nyáron Sopronban.

És kinek, mi baja a hacukával? Morvai Krisztina érthetően elmondta egy tévében, hogy a vidéki parasztember templomi ruhájáról van szó. Aki nem hiszi, menjen el egyszer vidékre személyesen, nem szombaton(!), vasárnap. Ott még a magyar-cigány-parasztok is ilyen viseletben járnak az istentiszteletre.

De rossz választás is egyben. Nem hiszem, hogy akad ember ma Magyarországon, aki komolyan venné, hogy tessék, lám itt áll önök előtt hazánk leendő kormányfője, csak önökön múlik! Vessünk egy pillantást arra a fotóra, amelyen Lendvay Ildikó bejelenti, hogy Mesterházy a párt arca, miniszterelnök-jelöltje. Az elnök-asszony tőle szokatlan aggodalommal méregeti a jelöltet, arca inkább kételkedő mintsem bizakodó, optimizmus egy szál sem, maga sem bízik igazán, talán mégis jobb lett volna a „Jóreggelt Hazudta” Kovács László? Ő legalább rápihent már Brüsszelben a hazai fáradalmakra, nem annyira kopott, „szavazatoptimáló személyiség” – ahogyan enervált politikai elemzők mondanák. Lendvay úgy fest a fotográfián, mint aki minél hamarabb szeretne túllenni egy kínos bejelentésen; na, ezt letudtam, húzzunk innen, hol a kijárat?

Rossz választás, mert az MSZP vesztésre játszik és ez látszik is, ráadásul a párt képtelen elegánsan viselkedni. Igyekszik még mindenki belenyúlni itt-ott a kasszába, amolyan minden-mindegy alapon, vigyük ami mozdítható, jó lehet még valamire, záróra… Rossz azért, mert a párt egy vesztest jelöl elöljárójának. Rossz, mert Mesterházy ha szeretne is győzni; tudja, hogy nem megy, és ezt látni rajta. Rossz, mert az eleve bukott figurára osztják a majdani stratéga szerepét is, aki a jövőben gatyába rázhatná a pártot... De ezt senki sem gondolja komolyan. Amolyan másodosztályú akarnok, akire a kármentést bízták. A cinikus félmosoly pedig vicces, olyan, mintha gyermekszínészre osztották volna Tanner Joe szerepét, G. B. S. korai darabjában. Feszeng a színpadon, valami házi dizájner szólhatna már neki, hogy haver, ebből elég, ne tovább, ne vigyorogj annyit, mert orra buksz…

Egyébként hiteles. Abból a szempontból, hogy az MSZP is így néz ki valahogy, pillanatnyilag.

Az N1H1 frontot nyitott közöttük. Kell-e vakcina? Van aki szereti, van aki nem. Szijjártó Péter nem javasolja, Czeizel Endre viszont, a másik oldal képviseletében, tűzbe menne a jófajta oltóanyagért! De kinek hihetünk? Czeizelben a csernobili atomkatasztrófa óta nem bízom. Szijjártó meg még egyszer sem bizonyított. Itt ez a két ember, meg mi mindannyian, nyakig a járványpánikban. Van néhányan hitelesnek tűnő szakember, aki leírta, elmondta, hogy semmi esetre sem, illetve, hogy mindenképpen. Kérdezzem a háziorvost? A vizitdíj óta pártalapon elhidegültünk.

Székely Tamás miniszter már intézkedett. Feljelentett bizonyos ismeretlen „rémhírterjesztőket”. És matt. Ők azt állítják, hogy a vakcina káros lehet. A Legfelsőbb Bíróság "a posteriori" döntése mindenképpen tárgyilagos lesz, de az most és itt, rajtunk nem sokat segít. Székely meg jobban tenné, ha nem a bíróságra rohangálna, hanem pontosan elmagyarázná nekünk, hogy milyen vakcinával akar ráerősíteni a lakossági immunitásra. Sorolná például: ennyi meg ennyi kísérlet, tudományos megfigyelés és adat bizonyítja, hogy… Vagy elhisszük, vagy nem. Inkább nem. A felmérések szerint az emberek 78 százaléka inkább nem.

Nézzük a vakcinát gyártó és népszerűsítő Omninvestet, vele mi a baj? Legalább annyit tudnánk, hogy jószándékú fickók, ebéd előtt kezet mosnak, értenek a gyógyszervegyészethez. Jót akarnak nekünk, nem pedig pőrén négy milliárdot kaszálni rajtunk. De semmi hír. Csak annyit tudni, hogy csaknem száz százalékban offshore cég a tulaj, fölmarkolja a pénzt, rohan vele külföldre, a határról még integet, oszt jó napot. Aki oltat, velük van!  Zsíros multik! Szebb jövőt, és Tesco helyett Turulmadár.

A járvány már Ukrajnában kóvályog a határszélen. Sohasem fog kiderülni, hogy oltással, vagy anélkül is megúsznánk-e. A kormány vakcinát rendelt. Lám, ők megmondták előre, megvédenek bennünket. Elszántak. Kiállnak a kisemberért. Tudnak ők kormányozni. Borítsunk fátylat a BKV-ra, a völgyhídra és a síkvidéki alagútra, egyebekre.

Az MSZP kaszálhat majd egy jó nagyot kormányzatilag, bizalmilag bespájzol, plusz sikerdíj. Ez nem nagyon tetszik a Fidesznek. Szijjártó és családja nem oltat. A Fidesz amúgy nem ellenzi, dehogyis! De az odamondó ember tudja mit beszél, el lett ő igazítva pedánsan, megfelelő szinten lerendezték.

Az MSZP valakijei vakuvillogásos rendelőkben félmeztelenre vetkőznek és oltatnak, bár emlékezhetnek, hogy például Molnár doktoron pártügyileg (madárinfluenza – szabad madár), ez nem segített annakidején.

És még senkinek nem jutott eszébe, hogy valami nagy-nagykoalíciót gyártsanak alkalmilag a vegyület-használat terén, ha már a választó ezt igényli, roppantul? Nem szólt senki? A sikerdíjon is risztelhetnek, és a beléjük vetett egyetemes bizalom a régi marad…(Közös fotó: Szabó Zoltán Várhegyi Attilával, a háttérben mosolygó miniszterelnökök és Mikola meg Veres József. )

Ja, a gyerek sokat legyen friss levegőn!

Nem szabad mindenre vetődni. A balliberális sajtó gyakran toszogat a köztudatba olyan közönséges, félművelt, vagy teljesen hülye elképzeléssel házaló pofákat, mint az edelényi polgármester. Ha nincs az országos hírnév, maradt volna az ami, helyérdekű potentát, hagymázas sertepertékkel. Nem sokat ártott Rákóczi-téri eleganciájának, hogy az egész ország megismerkedett a cigányokról, a zsidókról, a magyar eredettörténetről szóló kezdetleges, az átlagosnál szerényebb gondolatmenetével, ám közismertsége ritkán látott egységbe rántotta össze híveit, bizonyos edelényi populáció pedig, az ország nyilvánossága előtt teljes mellszélességgel állhatott ki mellette. (Mert bántják őt!) Néhány cigányt is a rokonszenvezők közé tereltek. Az akcióval fölmentették Orbán Viktort, nehogy döntenie kelljen a képviselő-jelölt szalonképességéről.

Rangján kéne kezelni a bornirtságot. Megízleljük, megrágjuk, kiköpjük, se íze, se bűze, csak a savankás lehelet marad. Miért ne terjeszthetné egy edelényi sofőr, hogy a magyar a világ ős-anyanyelve? Gyenge oktatói voltak az általánosban, az önképző körben ezt hallotta, példaképet rosszul választott. Na jó, egy polgármester ne legyen rasszista, ez elvárható tőle, de ha éppen ezért szeretik?

A hírverés nélkül azt sem tudnánk, hogy a világon van, ami nem baj. De a hírveréssel celebnevet szervezett magának az ismeretlen képviselő, aki enyhe kisebbrendűséggel viselte eddig a sok, diplomás fideszes kolléga társaságát a parlamentben. Ezután elvárja majd, hogy figyeljünk arra mit mond, véleményformáló lett belőle, bár a legközelebbi elmeszakértő lehűthetné; semmi baj, nem fog fájni, kezeltem már elragadtatottabb tévelygőt is.

A Fidesz számára kínos, hogy a kedvükre akart tenni szerencsétlen, és tessék, első felindulásában marhaságokat beszél összevissza, mert azt hiszi ez a sikk, a táborban ezt szeretnék hallani tőle, kap egy jó pontot, és a zászlófelvonásnál felolvassák majd a nevét. A szerény képességű stréber többnyire túllő a célon. Kellemetlenkedik, az őrsparancsnok meg magyarázkodik miatta. De ez a Fidesz leckéje. Fényezze elméjét a frakcióvezető, a pártelnök, ezért fizetik őket, ha már a sajtó országos turnét szervezett ellene. Néhány kapitális ízléstelenségre a rávetődik a sajtó, és a pofa a vacsoracsatában találja magát. Mi meg foghatjuk a fejünket, hogy mit tettünk, ha elvéti a házszámot, és a parlamentben landol.

Most indul a hírnév felé a következő, egy békési fiatalasszony, aki száműzné a magyar irodalomból Faludyt, de legalábbis Békés megyéből kitiltaná. Felesleges megkérdezni, hogy miért, közelebbről nem ismeri az illetőt, lírát nem olvas, és bizonyos ingerküszöb alatt oktalanság erről faggatni a hölgyet. Azt hallotta, hogy Faludy cionista, meg magyarellenes. Mit lehet erre mondani? Az, aki nem ismeri a magyar irodalmat, és nem is nagyon akarja megismerni, esetleg káromkodik és köpköd, az ilyenek szokott mondani, bizonyos zsidó-, cigány-, meg egyébügyi naprakészséggel. Ő már így marad. A saját kultúrkörében otthonosan mozog, lássuk be. (Bosszankodhat, hogy a sajtó most Faludyról szól, éppen az ő közreműködése miatt.)

Nagy W. András, a (volt) Beszélő szerkesztője, valamikor a kilencvenes évek elején írta le, egy politikusról, Király B. Izabelláról, nem szó szerint, de lényegét tekintve a következőt. Tegnap a nevét sem tudtuk, ma szövegelemezzük szavait, de holnap már a szomszédasszony sem lesz kíváncsi a véleményére. Ergo, kár a szót vesztegetni rá, csak ha muszáj egyáltalán... „A XX. század végén <az idézet 1994-ben hangzott el>, napjainkban, a demokrácia álszent jelszava mögött sátáni népirtás folyik ellenünk szellemi kulturgenocídium formájában. Elrabolták Istenünket, történelmünket, őseinek, hőseinket, dalainkat, táncainkat, címerünket, nyelvünket, ezáltal önbecsülésünket, ami a legtragikusabb” – ilyeneket mondott ez az asszony, különféle összejöveteleken. Meg a bőrfejűeknek tartott „osztályfőnöki órákon” – őket különösen kedvelte. De ki ez a Király B. Izabella? Az OVB. honlapján olvasható róla, hogy 2002-ben indult a képviselőválasztáson; negyvenegyezerből kilencszázan szavaztak rá.

Nagy W. sem mindig tartotta be intelmét, van amit lehetetlen szó nélkül hagyni. Túlteljesíteni viszont nagy marhaság, mert ha az összes elmebajost számon tartjuk, akkor márciusra ellepnek bennünket a sajtóilag föltuningolt celebek, vallásalapítók, őseredet-kutató sámánok és vízfakasztók. Az előadás garantáltan fárasztó lesz.

Meg ami rákövetkezik.

„A szentesi putri volt a jó gettó” – állítja a Magyar Hírlap egyébként főszerkesztő-helyettese (MH. október 15.). Mert szerinte van jó gettó is, meg rossz is, de mindkettő jobb a cigány-nem cigány partnerségnél. Az ugyanis, lejárt, haszontalan, álhumánus. Persze morbid hülye aki jónak lát egy gettót, de vajon mire gondol a szerző? Fogadjuk el, hogy a szentesi kifejezetten jó gettó volt; a maga nemében number one. Gondolom boldogan élt a putriban a cigány, danolt, táncolt, mulatott, szaporodott szépen a lágerben. De nem ezért volt igazán jó, árulja el a szerző, hanem azért, mert távol tartotta a cigányokat, a nem cigányoktól. Nem zavarta a polgárok nyugalmát. Mindenki tudta hol van, de senki sem vett tudomást róla. Nyomorognak a cigányok, döghús zabálnak, de legalább nem az ablakunk alatt hánynak. A cigánykolónia olyan volt, mintha nem is lenne.

Mindez még, a Kádár-rendszer históriája. Azután, a beszámoló szerint, maguk a kommunisták rombolták le a gettós idillt.

A szentesi gettóban rend volt. Bent fegyelem, a külvilággal a vajda tartotta a kapcsolatot. A cigányok nem ténferegtek céltalanul a városban, csak kísérettel, csoportosan, fegyelmezetten – már amennyire ez elvárható tőlük. Ha például a téeszben hirtelen nem találtak éjszakai munkát vállaló téesz-tagot, akkor az állattenyésztő elballagott a putri sorra, kihívta a vajdát, megvárta a bejáratnál, megalkudott vele, az meg kikísért néhány gettólakót a csirkefarmra. Azok „sokat gitároztak és énekeltek, a munkát azért elvégezték”. Hát ezért volt jó a gettó, és szép az élet Szentesen annakidején.

A baj azzal kezdődött, hogy a kommunisták lerombolták a gettókat, elkergették a cigányokat, és a lakott helyektől jó távol, „csökkentett értékű” kalyibákból rezervátumokat építettek nekik. Ha úgy vesszük még ez is a jó megoldások közé sorolható gettó-relációban, nem cigány szemszögből értékelve a dolgot. (1989-ben egy alkalommal homok került a gépezetbe: a miskolci Gettóellenes Bizottság meghiúsította romák tömeges elszigetelését.)  

A romlás a rendszerváltással fokozódott. „Az egyik a belvárosi hülyegyerekekből kinőtt áltudós, álhumánus álemberek társasága” – miként szerzőnk aposztrofálja a csapatot – elkezdte bátorítani a cigányt. Valahogy így: te cigány, te is szentesi vagy, költözz a városba, próbáljál meg „viselkedni”, járjon iskolába a gyerek, keress munkát magadnak. Na, ez lett a vég kezdete. Mert a cigányok elkezdtek szabadon lófrálni. Céltalanul lődörögtek az utcákon. Köpködték szanaszét marokszám a szotyolát az elegáns főutcán. A moziban harsányan röhögtek, esténként elfoglalták a városi parkban a legjobb padot, gitároztak, énekeltek hajnalig. Besettenkedtek a kocsmákba, asztalt is foglaltak az étteremben. Odalett a város nyugalma. A rend felborult – így lett a jó gettóból rossz gettó, a jó cigányból rossz cigány és bűnöző, a későbbiekben meg cigánybűnöző. Nem faji alapon, nem alapjáraton bűnöző a cigány, nem, dehogy, de a hajlam talán, meg ilyesmi… Persze vannak kivételek, ha egyáltalán…

Azután marha nagy segélyeket kezdtek osztogatni nyakló nélkül az áltudományos hülyegyerekek, (ismerjük el, senki nem ellenőrizte hova kerül a pénz, mire költődik), és furtonfurt erőltették, hogy a cigány éppen olyan ember, mint te meg én, meg mindenki más, aki egyébként más mint mi mind együttvéve. A bajt tetézi, hogy az álember megpróbálja kisegíteni a gettóból a cigányt, aki, a szerző tapasztalata szerint, az istennek sem akar eljönni onnan. Köszöni szépen, mindenkit csókoltat, de nagyon jól elvan a putri soron, jobb helyet keresve sem találna magának. De, ha mégis elvágyódna, akkor ott kell marasztalni – véli a szerző, azzal a megjegyzéssel, hogy természetesen a gettók rendjét fenn kell tartani, „a nem cigány gettólakók számára” biztosítani kell a túlélés esélyét. A cigány-cigány gettólakók intézzék el egymás között a túlélés esélyeit. Ez a formáció is a jó gettó esetkörébe sorolható rendszertanilag. Itt eltűnik a cigány, felszívódik, mintha nem is létezne, nem okoz gondot a többségnek, senkinek.

A rossz gettó ezzel szemben számtalan kellemetlenséget okoz. Nincsen, aki rendet tartson, a gettólakók köpködnek, verekednek, lopnak, megfenyegetik, elverik a közéjük keveredő idegent, és rasszisták. De még ez a rossz gettó is jobb a polgárháborús fenyegetettségnél, pláne apolgárháborúnál – állítja a szélsőjobb agytrösztje, ami van neki – , ne próbálkozzuk feleslegesen megfékezni a cigányt és jobb belátásra bírni, meg kedvünkre való embert faragni belőle. Hiábavaló.

Hol volt, hol nem volt, de a szentesi jó gettóból mára csak egy szép nagy kerek álom maradt. Itt az ideje, ki kell tenni néhány táblát: „only for white”, behajtani tilos, cigánymentes övezet,meg hasonlókat. Mindenki maradjon a saját térfelén, aki elkóborolt térjen vissza.  Kell néhány jófajta gettó, emberséges láger Magyarországon, barátságos putrikkal, előzékeny személyzettel, udvarias kiszolgálással, és a cigány imádni fogja.

És ha úgy adódik, kikölcsönzi mezei munkára a „nem magyart” a „nem cigány” a lágerből, némi készpénz ellenében.

Csocsóról gondoskodjon valaki! Ha már…

Unalmas, szürke „plakátmagányban ázó éjjelek”, mintha itt most senkit nem érdekelne, teljesen közömbös lenne, az Európai Parlamentbe készülő pártok mérkőzése, az hogy melyik, hány versenyzőt küld a döntőbe.  A versenyzők közönyösek. A Fidesz, meg az MSZP lefutottnak tekinti a mérkőzést. A Fidesz legszívesebben úgy buktatná Bajnait, nehogy elmenjen, fogják a kezét gyengéden, az MSZP hívő tagozata Szilit ültetné legszívesebben repülőre. A polgári középre igyekvő SZDSZ a szélsőségek elutasítására renyhén buzdító, bonyolult, hosszadalmas jogvédő szöveggel próbál lecsípni magának 200 000, meg még 1 nagykorút. Az MDF a rossz magyarsággal akadozó Habsburg utódot szedte elő valahonnan, a KDNP meg senkit. A Lehet Más a Politika szemérmesen reménykedik, de semmi figyelemreméltó talentumot nem árul el magáról. A Jobbik lendületben van, riasztó új szint hoznak, vagy visznek magukkal Európába, bár a gárdakapitányokat az utolsó sorba állítják. 

A pártok és a jelöltek, szemmel láthatóan semmit nem tudnak az Unióról, nem is nagyon törődnek vele, kit érdekel az új Ejrópa? Az illedelmes társasági viselkedés szabályait tanulgatják szorgalmasan a pártok aspiránsai, gyakorolgatják a halkés használatát, és már többször elmondta nekik a protokollfőnök; ha zavarba ejtően sok kés, villa és nagykanál van egymás mellé rakva az asztalra a tányérok körül, mindig a szélsőtől kell fogásonként egyesével befelé haladni, és a felső tányérral kezdjék a tiszteletükre adott díszvacsorát.  De semmi több. Aki ennél többet tud, az titkolja. Azok is, akik még az első csoporttal nyertek jutalomutat Brüsszelbe. Nincsen senkinek semmi mondanivalója arról, hogy mire való az Unió, mit kell ott elérnie a magyar delegációnak, miért fontos, hogy ott vagyunk, mi a raporter dolga a verespataki bányák ügyében, az offshore adó-visszatérítéssel, a határon túli magyaroktatással.   

Program nélkül, de merészen készül Brüsszelbe az összes jelölt. A kampányarcokról az derül ki, hogy egyikük sem tudja mi lesz a dolga, nem is nagyon érdekli őket, de kivétel nélkül mindegyik szívesen utazna egy hosszúhétvégére Nyugatra.  

A pártok szemmel láthatóan zavarban vannak, mert nem tudják mire való az Unió. Ezért képtelenek céljaikat pontosan megfogalmazni. Egyetlen-egy tisztán megfogalmazott, pontos elhatározást sem hallottam eddig még. Schmitt Pál például jó-ideje múlatja a pénzem Brüsszelben, de most, ma is csatakiáltásokban fogalmaz. Derűsen. Pécsett. A magyar parlamenti választásokról. A kétharmadról. 

Ilyen provinciális a többi csapatkapitány is. Brüsszelben nekifut az üvegajtónak, itthon a másik programját szidja, a sajátjáról nem nyilatkozik, mert még ellopja a másik. Nagy meglepetést kelt majd Brüsszelben, amikor a Jobbik részéről Morvai Krisztina bejelenti, hogy Magyarország a magyaroké! Szebb jövőt! De ezt ott a műveltebbek lehurrogják. Leharcolt arcokat küld az európai parlamentben mindegyik párt, Morvai viszont friss erő, mosolyog, Vona örömmel szabadul meg tőle.  

Orbán Viktor Európáról semmit, de a szavazásról annyit elárult, hogy a szavazófülkében minden magyarra egy másik magyar vár, a határon túlról. Remélem, valahogy elleszünk, kettesben, a fülke magányában.  

Műdugó kell a fővárosnak, mert még nincsen elég igazi belőlük. Fölállítanak néhányat biztosan az idei nyáron. Vajon ki az a marha a városházán, aki ezt kitalálta? (El kell ismerni, a maga szempontjából zseniális szakember lehet, százezreket markolhatott fel a műdugó-elméletért, de maradjunk annál, hogy útszéli fickó ő.) A dolog lényege, hogy a közlekedési káoszt tovább növeljék, mesterséges eszközökkel. A legforgalmasabb pesti utakon dugót okoznak ezzel, azzal, valamivel, döglött haltetemmel, azzal ami város-vezetőknek eszébe jut éppenséggel. Elterelik a forgalmat, ahol két sáv volt eddig, csak egy marad. Várakozzon az agyament autós, dühöngjön bátran, és szidja a városháza összes delegátusát, hivatalnokát, mindenkit, akit hétköznap amúgy is szájára vesz az ember a tizenhetes villamoson.  

A műdugó csak néhány villamost, a metrót, meg a járókelőt nem zavar majd, a tömegközlekedés e nélkül is katasztrofális, nem kell ide semmiféle műmájer. Lerombolt, (corrupt) járművek, (az autóbuszok vásárlása megvesztegetési botrányba fulladt tavaly), nyáron kigyulladnak az autóbuszok, az egyik a másik után, a Combinó légkondiját csapvízzel hűtik, a villamossín alatt megolvad a bitumen, egyebek. Felesleges arról győzködni az embereket, hogy hagyják a fenébe az autójukat otthon, mert a tömegközlekedést éppen annyira sújtja a műdugó, mintha nem is lenne ott, ahova tették. 

Érthetetlen, hogy miért rongálja semmi tekintélyét Demszky, meg Danielisz Béla és a többi tehetetlenkedő a városházán, mínusz Kivágóné, aki lemondott még a műdugó megtervezése, és bevezetése előtt.  Nem túl merész feltételezés, hogy a hőgutában műdugult forgalomban, és miatta, eldurran majd egy-két pofon, de ez elsősorban a várospolitikusok testőreinek okozzon fejfájást, mert a kisebb-nagyobb atrocitásokra nekik kell mindenekelőtt felkészülniük. De ez magánügy. 

Demszky szerencsétlenkedett már eleget húsz év alatt. Volt néhány harmatos ötlete. Most nem arra gondolok, hogy képtelen az apparátus a négyes metró építkezését levezényelni. Nem. Például a traktorral behajtani tilos tábla jut eszembe. Szerették volna elterelni a traktorokat a parlament elől, nehogy ott parkoljanak le a tilosban, meg a környéken, mert azzal igazi dugót okoznának a különféle rendű-rangú képviselők megszokott útvonalán, a költségtérítés és a parlament között. De kiírta például a Megyeri hídra, hogy az adófizető pénzéből épült, holott az adófizető pénzét útközben valahol ellopták valakik, de ez mellékes, a rendőrök, a pénzügyőrök, meg Draskovics és a kollégái, nem nyomoznak, nekik még nem tűnt föl. És most itt a műdugó. 

Egy harcedzett jogvédő azonnal nekiront. Mert mi jogon akadályozza meg akárki, valaki, lehet Kivágóné, dr. Veres János, Bencze József kapitány, vagy bárki más, hogy X pontról Y-ba jussak. Még az Oszkó Péter, vagy a Bajnai sem teheti meg, pedig ő a miniszterelnök, szakmailag. Esetleg a hatos busz sofőrje, ha a Margit hídon, a szigeti megállónál kiszúrja a gumit zsebkésével, és azután elkezdi felszerelni a pótkereket. De ez sem szabályos dolog. 

Demszky sem gondolta végig, amikor feltehetően százezreket ajánlott az ötletgazdának. Biztos lesznek műdugók a főváros különböző, érzékeny pontjain, de nem fogunk észrevenni egyet sem közülük, az igaziak miatt. De! Minden dugóról azt fogom feltételezni ezután, hogy ez a Demszky-féle műdugó, na lám!

 Gábor a megoldás! – portörlés közben kézbe kapom az Új Idők kék kötésű, búzakalászos, 1928-as kiadásának második kötetét. Köhögés, krákogás, köpködés, porfogóvá lényegült Herczeg Ferenc időrendben összegyűjtött, egybefűzött hetilap-kötete. Nagyanyám annakidején előfizette az újságot - egész évre 24, félévre 12,50 pengő - és sikerült megőrizni húsz példányt, illetve ezek az ostrom alatt sem tűntek el a könyvtárból. Örökül hagyta, nálam landolt a kollekció. Minden tiszteletem Herczegé, de itt most többről, és másról van szó. Méltóságteljesen, lehetőleg készpénzért, kell megszabadulni az egybekötött porfogó-rendszertől. Tehát, irány a Lajos utca, Gábor antikváriuma.  

Egy példányt visz az ember magával. Kettőt túl nehéz lenne hazacipelni, ha mégsem... A Gödörben kellene szétosztogatni darabonként, egy-két-tizenöt fröccsért. A Lajos utcai antikváriusnál hiába próbálkozik az ember olcsókönyvtárral, meg direkt-piacos ingyen-küldeményekkel. A kereskedő a külcsín-belbecs harmóniáját díjazza. Herczeg Ferenc hetilap-fűzére talán még belefér, sanszos, ha egyáltalán...  

Külsőre remekül tartja magát mindegyik kötet, a betű nem pereg a lapokról, Singer és Wolfner kiadója nem engedett a minőségből az olcsó, de vacak kiadványok javára, nem a filléres-könyvkiadást vette célba. De a belbecs is rendben van Herczeg esetében, Karinthy, Zilahy, Zsigray Julianna elbeszéléseit, Lyka Károly, Klebelsberg Kunó, Kosáryné, Réz Lola tanulmányait, Mühlbeck Károly karikatúráit, képregényét tartalmazza az 1928-as év második kötete. Esztétikai szempontból tehát egy pillanatra látszólag feljavul értéke, de ettől még megmarad annak ami, porfogó, ha a lakásban tartjuk. Irány Gábor, ráérősen leballagok az antikváriushoz. Három lépcső a bejárattól lefelé, az ajtó mellett fogas, esernyőtartóval, jobbra egy, balra két hatalmas üvegportál. Könyvtár illat fogadja az embert, keményfa burkolat, pici asztalka az elmerengő természetűek számára, két vagy talán három székkel. A kirakat kínálata megakasztja egy pillanatra az utcán ténfergőt, bár többen toporognak a díszmadár-bolt előtt, igaz az közvetlenül a hatos autóbusz megállójára nyílik.  

Ne érzékenyüljön el az ember, ha eladni és nem vásárolni jön, bár érdemes végignézni a tárlókon, kár kihagyni, ha már itt vagyunk. Gábornál sikerült árukapcsolással, korántsem olcsón, de jutányosan beszerezni például a Mesélő képeslapok, Felvidéki városok (Pozsony, Nagyszombat, Érsekújvár, Selmecbánya, Körmöcbánya, Besztercebánya, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Késmárk, Lőcse, Podolin, Eperjes) remekmívű kiadását. Címoldalán a Schulek-tornyos lőcsei városháza fotója. E mellé lett árukapcsolva, a múlt hónapban, a Magyar Hírmondó, "Szepességi avagy lőcsei krónika és évkönyv a kedves utókor számára" című könyv. Hain Gáspár, jegyzetelt szorgalmasan az utókor számára, akit először 1674 január nyolcadikán választottak lőcsei bíróvá. A két könyv együtt olcsóbb volt, mint külön-külön lett volna. 

Herczeg 1928-as Új Idők kötetének első félévi példányait ezerért megvette Gábor, jöhet a többi, egyenként mind, látatlanban elkelt az összes.

Péntek délben a sztrájk elérte célját. Minek tovább forszírozni? Lefújták. A váltókezelő, a forgalmista, a kisnyugdíjas, az orvos és a tanár elégedett; ez az, megvan amit akartunk, legalábbis a közelebbről meg nem határozott célt leküzdöttük. A németből érettségiző diák megkönnyebbült; az általános, az országos meg a pedagógus sztrájk le lett állítva, hazafelé már akár vonatozhatunk is, apu ne gyere értem, megyek a hathúszassal, a Gaskó lefújta. Remek, hétvégén lehet piknikezni a Nagyréten. 

Gaskó István szakszervezetis, és hobbi-vasutas.  Előrelátó. Még meg sem alakult a kormány de ő már tudta, és mondta, hogy ebből csak baj lehet. Április 14-én kimondta, hogy április 30-án nulla órától, délután hatig sztrájkba kell lendülni, a Bajnai kormány megszorító intézkedései ellen. Elsődlegesen MÁV költségtérítésének elvonása, valamint a természetbeni juttatások (arcképes igazolvány) adómentességének megszüntetése ellen kell tiltakozni, azután majd járulékosan jöhet a tanárok, az orvosok, a kisnyugdíjasok, valamint a devizahitelesek érdeke. 

Eltelt tíz nap, Gaskó István megnyugodott egy kicsit, de április 24-én ismét felszökött az adrenalin, és általános, országos, ágazatokra kiterjedő sztrájkot hirdetett a LIGA Szakszervezetek nevében, május 8-ra. Az eredeti időpontban, április 30-án is beszüntetik majd a munkát, közelebbről meg nem nevezett objektumokban - állt a LIGA közleményében, de a főcsapást áttette Gaskó István május nyolcra. Döntését a szövetség azzal indokolta, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) plenáris ülésén, a Bajnai Gordon miniszterelnök által ismertetett program, a legutóbbi Kossuth téri szakszervezeti demonstráció ellenére, semmit nem változott. Bajnai itt egy kicsit zavarban lehetett, mert a Kossuth téren tényleg tüntettek (sőt Gaskó István egy asszonyt is átölelt egy fénykép erejéig), de eszébe sem jutott akkor lemondani, mást meg nem nagyon tanácsoltak neki.   

Május nyolcadikán észrevehetően romlott a közlekedés, néhány tanár kimaradt az iskolából, az orvosok egy része két órát sztrájkolt, azután kék kendővel jelezte, hogy  együttérez a vasutasokkal, de dolga adódott, meg itt vannak a betegek. Éjfélkor kezdődött a sztrájk, de a kórházakban nem volt fennakadás, Ferihegyen és a Tescóban észre sem vették, hogy sztrájkol a személyzet, talán nem is, vagy csak a szokásos lassító munkatempó volt érvényben, a közelebbről meg nem nevezett cél érdekében.  

Péntek délre mégis mindenki elérte a célt, lehet menni hazafele szaporán. A MÁV Cargo dolgozóinak pedig meg lett ígérve 250 ezer forintnyi követelés fejenként, mert támogatták Gaskó István szakszervezetis költségtérítését, prémiumát, és ebédjegyét. Péntek délre kisimult a konfliktus, Gaskó István megoldotta buszbérletét. Az elnök azonban fenntartja továbbra is követeléseit: Bajnai mondjon le, adja vissza az arcképes igazolványokat, és ne sértegesse tovább a sztrájktörvényt. Egyébként beperli a Gordont, már szólt is a Viktornak.  Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Gaskó István nem a tények embere. Nem nagyon zavartatja magát, annyit mégis elismert, hogy a sikeres sztrájk „nem hozta meg a várt eredményt”. A sikeres sztrájk eredménytelenül ért célba.  

Így van ez, ha a cél, nincsen beszélő viszonyban az eredménnyel, a tagsággal, meg a forgalmistával.    

Sólyom László, meg az egész Alkotmánybíróság is hímsoviniszta, számol be a Hírszerző arról, hogyan fogadta a jogvédő Patent Egyesület, egészen pontosan Spronz Júlia az egyesület munkatársa, az Alkotmánybíróság keddi határozatát, amely szerint a decemberben megszavazott távolságtartási törvény alkotmányellenes. Volt nincs, újat kell csinálni, vagy hagyják a fenébe az egészet. „Jogi köntösbe bújtatott hímsovinizmusnak” minősíti a hölgy, hogy  a köztársasági elnök alkotmányos kontrollt kért, a bíróság pedig szinte szó szerint elfogadta az elnök alkotmányos aggályait. A hímsovinizmuson kívül arra is gyanakodhatnánk, hogy az alkotmánybírák és az elnök esetleg otthon titokban pofozkodik, veri az asszonyt, a gyereket, az unokát, a nagymamát meg kukoricára térdepelteti. A törvény ugyanis a rokonok közötti pofozkodási szokásokat alakította volna át egy kicsit. A verekedős rokont kitiltotta volna a háztartásból, meg a környékről, hogy megvédje a család békéjét. Feleségre, férje, nagybácsira egyebekre, vonatkozott volna. Az elnök és a bírák azt kifogásolták, hogy nem elég precíz az erőszak definiálása, mélyen befolyásolja, szűkíti a verekedős mozgásterét, visszaélésre ad lehetőséget, és nem határozza meg a hozzátartozó fogalmát. Biztosan igazuk van. De egy normális ember kapásból felsorolja az összes felmenőjét, utódját és oldalági rokonát, az első pofon után egy hétéves gyermek is tudja mi az erőszak. Mit ronthattak el a honatyák, mert állítólag, nem először, ismét selejteset, vacak törvényt produkáltak. A jelek szerint, a 386 parlamenti képviselő, a politikai elitnek nevezett alakulat, idestova húsz éve piszmog egy csomó különféle, látszólag egyszerűnek tűnő problémával, és képtelen megoldani még a legenyhébbnek tűnő leckét is, nem veszik az akadályt, verik a lécet Ha az ember alaposabban utánagondol, eléggé idegesítő tud lenni egy ilyen társaság. Most például nem sikerült megbirkózniuk a pofon definíciójával. Máskor nyilván mást nem sikerül kifogástalanul megfogalmazniuk. Még az is előfordulhat, hogy a szándékukkal éppen ellentétes jogszabályt fogad el a T. Ház, bennünket pedig arra köteleznek, hogy betű szerint tartsunk be minden előírást.  Na jó, a verekedő házastársak és egyebek problémájára, csak tavaly szeptemberben repültek rá, többszörösen módosították az eredeti javaslatot, és végül nem mindenki, csak 374 képviselő fogadta el, négyen tiltakoztak ellene, a többiek meg a folyosón cigiztek. Most, hogy az Alkotmánybíróság ismétlésre utalta a lecke megoldását, lesz idejük elgondolkodni, hogy merre mennyi, ki kit verhet és kit nem, meg azon, hogy az anyós micsoda; rokon vagy csak egy ismerős, még az esküvőről? Ha végképp nem boldogulnak, másolják le valamelyik külföldi törvényt, de ne nagyon javítsanak bele, azzal csak rontanának. Egyébként hibás a jogvédő megközelítése, nem számol a férjét verő asszony típusával, így azután nem állapítható meg egyértelműen mire gondol, mert ha Sólyom mégsem hímsoviniszta, akkor talán az unokáit pofozza?