Unalmas, szürke „plakátmagányban ázó éjjelek”, mintha itt most senkit nem érdekelne, teljesen közömbös lenne, az Európai Parlamentbe készülő pártok mérkőzése, az hogy melyik, hány versenyzőt küld a döntőbe.  A versenyzők közönyösek. A Fidesz, meg az MSZP lefutottnak tekinti a mérkőzést. A Fidesz legszívesebben úgy buktatná Bajnait, nehogy elmenjen, fogják a kezét gyengéden, az MSZP hívő tagozata Szilit ültetné legszívesebben repülőre. A polgári középre igyekvő SZDSZ a szélsőségek elutasítására renyhén buzdító, bonyolult, hosszadalmas jogvédő szöveggel próbál lecsípni magának 200 000, meg még 1 nagykorút. Az MDF a rossz magyarsággal akadozó Habsburg utódot szedte elő valahonnan, a KDNP meg senkit. A Lehet Más a Politika szemérmesen reménykedik, de semmi figyelemreméltó talentumot nem árul el magáról. A Jobbik lendületben van, riasztó új szint hoznak, vagy visznek magukkal Európába, bár a gárdakapitányokat az utolsó sorba állítják. 

A pártok és a jelöltek, szemmel láthatóan semmit nem tudnak az Unióról, nem is nagyon törődnek vele, kit érdekel az új Ejrópa? Az illedelmes társasági viselkedés szabályait tanulgatják szorgalmasan a pártok aspiránsai, gyakorolgatják a halkés használatát, és már többször elmondta nekik a protokollfőnök; ha zavarba ejtően sok kés, villa és nagykanál van egymás mellé rakva az asztalra a tányérok körül, mindig a szélsőtől kell fogásonként egyesével befelé haladni, és a felső tányérral kezdjék a tiszteletükre adott díszvacsorát.  De semmi több. Aki ennél többet tud, az titkolja. Azok is, akik még az első csoporttal nyertek jutalomutat Brüsszelbe. Nincsen senkinek semmi mondanivalója arról, hogy mire való az Unió, mit kell ott elérnie a magyar delegációnak, miért fontos, hogy ott vagyunk, mi a raporter dolga a verespataki bányák ügyében, az offshore adó-visszatérítéssel, a határon túli magyaroktatással.   

Program nélkül, de merészen készül Brüsszelbe az összes jelölt. A kampányarcokról az derül ki, hogy egyikük sem tudja mi lesz a dolga, nem is nagyon érdekli őket, de kivétel nélkül mindegyik szívesen utazna egy hosszúhétvégére Nyugatra.  

A pártok szemmel láthatóan zavarban vannak, mert nem tudják mire való az Unió. Ezért képtelenek céljaikat pontosan megfogalmazni. Egyetlen-egy tisztán megfogalmazott, pontos elhatározást sem hallottam eddig még. Schmitt Pál például jó-ideje múlatja a pénzem Brüsszelben, de most, ma is csatakiáltásokban fogalmaz. Derűsen. Pécsett. A magyar parlamenti választásokról. A kétharmadról. 

Ilyen provinciális a többi csapatkapitány is. Brüsszelben nekifut az üvegajtónak, itthon a másik programját szidja, a sajátjáról nem nyilatkozik, mert még ellopja a másik. Nagy meglepetést kelt majd Brüsszelben, amikor a Jobbik részéről Morvai Krisztina bejelenti, hogy Magyarország a magyaroké! Szebb jövőt! De ezt ott a műveltebbek lehurrogják. Leharcolt arcokat küld az európai parlamentben mindegyik párt, Morvai viszont friss erő, mosolyog, Vona örömmel szabadul meg tőle.  

Orbán Viktor Európáról semmit, de a szavazásról annyit elárult, hogy a szavazófülkében minden magyarra egy másik magyar vár, a határon túlról. Remélem, valahogy elleszünk, kettesben, a fülke magányában.  

Műdugó kell a fővárosnak, mert még nincsen elég igazi belőlük. Fölállítanak néhányat biztosan az idei nyáron. Vajon ki az a marha a városházán, aki ezt kitalálta? (El kell ismerni, a maga szempontjából zseniális szakember lehet, százezreket markolhatott fel a műdugó-elméletért, de maradjunk annál, hogy útszéli fickó ő.) A dolog lényege, hogy a közlekedési káoszt tovább növeljék, mesterséges eszközökkel. A legforgalmasabb pesti utakon dugót okoznak ezzel, azzal, valamivel, döglött haltetemmel, azzal ami város-vezetőknek eszébe jut éppenséggel. Elterelik a forgalmat, ahol két sáv volt eddig, csak egy marad. Várakozzon az agyament autós, dühöngjön bátran, és szidja a városháza összes delegátusát, hivatalnokát, mindenkit, akit hétköznap amúgy is szájára vesz az ember a tizenhetes villamoson.  

A műdugó csak néhány villamost, a metrót, meg a járókelőt nem zavar majd, a tömegközlekedés e nélkül is katasztrofális, nem kell ide semmiféle műmájer. Lerombolt, (corrupt) járművek, (az autóbuszok vásárlása megvesztegetési botrányba fulladt tavaly), nyáron kigyulladnak az autóbuszok, az egyik a másik után, a Combinó légkondiját csapvízzel hűtik, a villamossín alatt megolvad a bitumen, egyebek. Felesleges arról győzködni az embereket, hogy hagyják a fenébe az autójukat otthon, mert a tömegközlekedést éppen annyira sújtja a műdugó, mintha nem is lenne ott, ahova tették. 

Érthetetlen, hogy miért rongálja semmi tekintélyét Demszky, meg Danielisz Béla és a többi tehetetlenkedő a városházán, mínusz Kivágóné, aki lemondott még a műdugó megtervezése, és bevezetése előtt.  Nem túl merész feltételezés, hogy a hőgutában műdugult forgalomban, és miatta, eldurran majd egy-két pofon, de ez elsősorban a várospolitikusok testőreinek okozzon fejfájást, mert a kisebb-nagyobb atrocitásokra nekik kell mindenekelőtt felkészülniük. De ez magánügy. 

Demszky szerencsétlenkedett már eleget húsz év alatt. Volt néhány harmatos ötlete. Most nem arra gondolok, hogy képtelen az apparátus a négyes metró építkezését levezényelni. Nem. Például a traktorral behajtani tilos tábla jut eszembe. Szerették volna elterelni a traktorokat a parlament elől, nehogy ott parkoljanak le a tilosban, meg a környéken, mert azzal igazi dugót okoznának a különféle rendű-rangú képviselők megszokott útvonalán, a költségtérítés és a parlament között. De kiírta például a Megyeri hídra, hogy az adófizető pénzéből épült, holott az adófizető pénzét útközben valahol ellopták valakik, de ez mellékes, a rendőrök, a pénzügyőrök, meg Draskovics és a kollégái, nem nyomoznak, nekik még nem tűnt föl. És most itt a műdugó. 

Egy harcedzett jogvédő azonnal nekiront. Mert mi jogon akadályozza meg akárki, valaki, lehet Kivágóné, dr. Veres János, Bencze József kapitány, vagy bárki más, hogy X pontról Y-ba jussak. Még az Oszkó Péter, vagy a Bajnai sem teheti meg, pedig ő a miniszterelnök, szakmailag. Esetleg a hatos busz sofőrje, ha a Margit hídon, a szigeti megállónál kiszúrja a gumit zsebkésével, és azután elkezdi felszerelni a pótkereket. De ez sem szabályos dolog. 

Demszky sem gondolta végig, amikor feltehetően százezreket ajánlott az ötletgazdának. Biztos lesznek műdugók a főváros különböző, érzékeny pontjain, de nem fogunk észrevenni egyet sem közülük, az igaziak miatt. De! Minden dugóról azt fogom feltételezni ezután, hogy ez a Demszky-féle műdugó, na lám!

 Gábor a megoldás! – portörlés közben kézbe kapom az Új Idők kék kötésű, búzakalászos, 1928-as kiadásának második kötetét. Köhögés, krákogás, köpködés, porfogóvá lényegült Herczeg Ferenc időrendben összegyűjtött, egybefűzött hetilap-kötete. Nagyanyám annakidején előfizette az újságot - egész évre 24, félévre 12,50 pengő - és sikerült megőrizni húsz példányt, illetve ezek az ostrom alatt sem tűntek el a könyvtárból. Örökül hagyta, nálam landolt a kollekció. Minden tiszteletem Herczegé, de itt most többről, és másról van szó. Méltóságteljesen, lehetőleg készpénzért, kell megszabadulni az egybekötött porfogó-rendszertől. Tehát, irány a Lajos utca, Gábor antikváriuma.  

Egy példányt visz az ember magával. Kettőt túl nehéz lenne hazacipelni, ha mégsem... A Gödörben kellene szétosztogatni darabonként, egy-két-tizenöt fröccsért. A Lajos utcai antikváriusnál hiába próbálkozik az ember olcsókönyvtárral, meg direkt-piacos ingyen-küldeményekkel. A kereskedő a külcsín-belbecs harmóniáját díjazza. Herczeg Ferenc hetilap-fűzére talán még belefér, sanszos, ha egyáltalán...  

Külsőre remekül tartja magát mindegyik kötet, a betű nem pereg a lapokról, Singer és Wolfner kiadója nem engedett a minőségből az olcsó, de vacak kiadványok javára, nem a filléres-könyvkiadást vette célba. De a belbecs is rendben van Herczeg esetében, Karinthy, Zilahy, Zsigray Julianna elbeszéléseit, Lyka Károly, Klebelsberg Kunó, Kosáryné, Réz Lola tanulmányait, Mühlbeck Károly karikatúráit, képregényét tartalmazza az 1928-as év második kötete. Esztétikai szempontból tehát egy pillanatra látszólag feljavul értéke, de ettől még megmarad annak ami, porfogó, ha a lakásban tartjuk. Irány Gábor, ráérősen leballagok az antikváriushoz. Három lépcső a bejárattól lefelé, az ajtó mellett fogas, esernyőtartóval, jobbra egy, balra két hatalmas üvegportál. Könyvtár illat fogadja az embert, keményfa burkolat, pici asztalka az elmerengő természetűek számára, két vagy talán három székkel. A kirakat kínálata megakasztja egy pillanatra az utcán ténfergőt, bár többen toporognak a díszmadár-bolt előtt, igaz az közvetlenül a hatos autóbusz megállójára nyílik.  

Ne érzékenyüljön el az ember, ha eladni és nem vásárolni jön, bár érdemes végignézni a tárlókon, kár kihagyni, ha már itt vagyunk. Gábornál sikerült árukapcsolással, korántsem olcsón, de jutányosan beszerezni például a Mesélő képeslapok, Felvidéki városok (Pozsony, Nagyszombat, Érsekújvár, Selmecbánya, Körmöcbánya, Besztercebánya, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Késmárk, Lőcse, Podolin, Eperjes) remekmívű kiadását. Címoldalán a Schulek-tornyos lőcsei városháza fotója. E mellé lett árukapcsolva, a múlt hónapban, a Magyar Hírmondó, "Szepességi avagy lőcsei krónika és évkönyv a kedves utókor számára" című könyv. Hain Gáspár, jegyzetelt szorgalmasan az utókor számára, akit először 1674 január nyolcadikán választottak lőcsei bíróvá. A két könyv együtt olcsóbb volt, mint külön-külön lett volna. 

Herczeg 1928-as Új Idők kötetének első félévi példányait ezerért megvette Gábor, jöhet a többi, egyenként mind, látatlanban elkelt az összes.

Péntek délben a sztrájk elérte célját. Minek tovább forszírozni? Lefújták. A váltókezelő, a forgalmista, a kisnyugdíjas, az orvos és a tanár elégedett; ez az, megvan amit akartunk, legalábbis a közelebbről meg nem határozott célt leküzdöttük. A németből érettségiző diák megkönnyebbült; az általános, az országos meg a pedagógus sztrájk le lett állítva, hazafelé már akár vonatozhatunk is, apu ne gyere értem, megyek a hathúszassal, a Gaskó lefújta. Remek, hétvégén lehet piknikezni a Nagyréten. 

Gaskó István szakszervezetis, és hobbi-vasutas.  Előrelátó. Még meg sem alakult a kormány de ő már tudta, és mondta, hogy ebből csak baj lehet. Április 14-én kimondta, hogy április 30-án nulla órától, délután hatig sztrájkba kell lendülni, a Bajnai kormány megszorító intézkedései ellen. Elsődlegesen MÁV költségtérítésének elvonása, valamint a természetbeni juttatások (arcképes igazolvány) adómentességének megszüntetése ellen kell tiltakozni, azután majd járulékosan jöhet a tanárok, az orvosok, a kisnyugdíjasok, valamint a devizahitelesek érdeke. 

Eltelt tíz nap, Gaskó István megnyugodott egy kicsit, de április 24-én ismét felszökött az adrenalin, és általános, országos, ágazatokra kiterjedő sztrájkot hirdetett a LIGA Szakszervezetek nevében, május 8-ra. Az eredeti időpontban, április 30-án is beszüntetik majd a munkát, közelebbről meg nem nevezett objektumokban - állt a LIGA közleményében, de a főcsapást áttette Gaskó István május nyolcra. Döntését a szövetség azzal indokolta, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) plenáris ülésén, a Bajnai Gordon miniszterelnök által ismertetett program, a legutóbbi Kossuth téri szakszervezeti demonstráció ellenére, semmit nem változott. Bajnai itt egy kicsit zavarban lehetett, mert a Kossuth téren tényleg tüntettek (sőt Gaskó István egy asszonyt is átölelt egy fénykép erejéig), de eszébe sem jutott akkor lemondani, mást meg nem nagyon tanácsoltak neki.   

Május nyolcadikán észrevehetően romlott a közlekedés, néhány tanár kimaradt az iskolából, az orvosok egy része két órát sztrájkolt, azután kék kendővel jelezte, hogy  együttérez a vasutasokkal, de dolga adódott, meg itt vannak a betegek. Éjfélkor kezdődött a sztrájk, de a kórházakban nem volt fennakadás, Ferihegyen és a Tescóban észre sem vették, hogy sztrájkol a személyzet, talán nem is, vagy csak a szokásos lassító munkatempó volt érvényben, a közelebbről meg nem nevezett cél érdekében.  

Péntek délre mégis mindenki elérte a célt, lehet menni hazafele szaporán. A MÁV Cargo dolgozóinak pedig meg lett ígérve 250 ezer forintnyi követelés fejenként, mert támogatták Gaskó István szakszervezetis költségtérítését, prémiumát, és ebédjegyét. Péntek délre kisimult a konfliktus, Gaskó István megoldotta buszbérletét. Az elnök azonban fenntartja továbbra is követeléseit: Bajnai mondjon le, adja vissza az arcképes igazolványokat, és ne sértegesse tovább a sztrájktörvényt. Egyébként beperli a Gordont, már szólt is a Viktornak.  Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Gaskó István nem a tények embere. Nem nagyon zavartatja magát, annyit mégis elismert, hogy a sikeres sztrájk „nem hozta meg a várt eredményt”. A sikeres sztrájk eredménytelenül ért célba.  

Így van ez, ha a cél, nincsen beszélő viszonyban az eredménnyel, a tagsággal, meg a forgalmistával.    

Sólyom László, meg az egész Alkotmánybíróság is hímsoviniszta, számol be a Hírszerző arról, hogyan fogadta a jogvédő Patent Egyesület, egészen pontosan Spronz Júlia az egyesület munkatársa, az Alkotmánybíróság keddi határozatát, amely szerint a decemberben megszavazott távolságtartási törvény alkotmányellenes. Volt nincs, újat kell csinálni, vagy hagyják a fenébe az egészet. „Jogi köntösbe bújtatott hímsovinizmusnak” minősíti a hölgy, hogy  a köztársasági elnök alkotmányos kontrollt kért, a bíróság pedig szinte szó szerint elfogadta az elnök alkotmányos aggályait. A hímsovinizmuson kívül arra is gyanakodhatnánk, hogy az alkotmánybírák és az elnök esetleg otthon titokban pofozkodik, veri az asszonyt, a gyereket, az unokát, a nagymamát meg kukoricára térdepelteti. A törvény ugyanis a rokonok közötti pofozkodási szokásokat alakította volna át egy kicsit. A verekedős rokont kitiltotta volna a háztartásból, meg a környékről, hogy megvédje a család békéjét. Feleségre, férje, nagybácsira egyebekre, vonatkozott volna. Az elnök és a bírák azt kifogásolták, hogy nem elég precíz az erőszak definiálása, mélyen befolyásolja, szűkíti a verekedős mozgásterét, visszaélésre ad lehetőséget, és nem határozza meg a hozzátartozó fogalmát. Biztosan igazuk van. De egy normális ember kapásból felsorolja az összes felmenőjét, utódját és oldalági rokonát, az első pofon után egy hétéves gyermek is tudja mi az erőszak. Mit ronthattak el a honatyák, mert állítólag, nem először, ismét selejteset, vacak törvényt produkáltak. A jelek szerint, a 386 parlamenti képviselő, a politikai elitnek nevezett alakulat, idestova húsz éve piszmog egy csomó különféle, látszólag egyszerűnek tűnő problémával, és képtelen megoldani még a legenyhébbnek tűnő leckét is, nem veszik az akadályt, verik a lécet Ha az ember alaposabban utánagondol, eléggé idegesítő tud lenni egy ilyen társaság. Most például nem sikerült megbirkózniuk a pofon definíciójával. Máskor nyilván mást nem sikerül kifogástalanul megfogalmazniuk. Még az is előfordulhat, hogy a szándékukkal éppen ellentétes jogszabályt fogad el a T. Ház, bennünket pedig arra köteleznek, hogy betű szerint tartsunk be minden előírást.  Na jó, a verekedő házastársak és egyebek problémájára, csak tavaly szeptemberben repültek rá, többszörösen módosították az eredeti javaslatot, és végül nem mindenki, csak 374 képviselő fogadta el, négyen tiltakoztak ellene, a többiek meg a folyosón cigiztek. Most, hogy az Alkotmánybíróság ismétlésre utalta a lecke megoldását, lesz idejük elgondolkodni, hogy merre mennyi, ki kit verhet és kit nem, meg azon, hogy az anyós micsoda; rokon vagy csak egy ismerős, még az esküvőről? Ha végképp nem boldogulnak, másolják le valamelyik külföldi törvényt, de ne nagyon javítsanak bele, azzal csak rontanának. Egyébként hibás a jogvédő megközelítése, nem számol a férjét verő asszony típusával, így azután nem állapítható meg egyértelműen mire gondol, mert ha Sólyom mégsem hímsoviniszta, akkor talán az unokáit pofozza?