Nem szabad mindenre vetődni. A balliberális sajtó gyakran toszogat a köztudatba olyan közönséges, félművelt, vagy teljesen hülye elképzeléssel házaló pofákat, mint az edelényi polgármester. Ha nincs az országos hírnév, maradt volna az ami, helyérdekű potentát, hagymázas sertepertékkel. Nem sokat ártott Rákóczi-téri eleganciájának, hogy az egész ország megismerkedett a cigányokról, a zsidókról, a magyar eredettörténetről szóló kezdetleges, az átlagosnál szerényebb gondolatmenetével, ám közismertsége ritkán látott egységbe rántotta össze híveit, bizonyos edelényi populáció pedig, az ország nyilvánossága előtt teljes mellszélességgel állhatott ki mellette. (Mert bántják őt!) Néhány cigányt is a rokonszenvezők közé tereltek. Az akcióval fölmentették Orbán Viktort, nehogy döntenie kelljen a képviselő-jelölt szalonképességéről.

Rangján kéne kezelni a bornirtságot. Megízleljük, megrágjuk, kiköpjük, se íze, se bűze, csak a savankás lehelet marad. Miért ne terjeszthetné egy edelényi sofőr, hogy a magyar a világ ős-anyanyelve? Gyenge oktatói voltak az általánosban, az önképző körben ezt hallotta, példaképet rosszul választott. Na jó, egy polgármester ne legyen rasszista, ez elvárható tőle, de ha éppen ezért szeretik?

A hírverés nélkül azt sem tudnánk, hogy a világon van, ami nem baj. De a hírveréssel celebnevet szervezett magának az ismeretlen képviselő, aki enyhe kisebbrendűséggel viselte eddig a sok, diplomás fideszes kolléga társaságát a parlamentben. Ezután elvárja majd, hogy figyeljünk arra mit mond, véleményformáló lett belőle, bár a legközelebbi elmeszakértő lehűthetné; semmi baj, nem fog fájni, kezeltem már elragadtatottabb tévelygőt is.

A Fidesz számára kínos, hogy a kedvükre akart tenni szerencsétlen, és tessék, első felindulásában marhaságokat beszél összevissza, mert azt hiszi ez a sikk, a táborban ezt szeretnék hallani tőle, kap egy jó pontot, és a zászlófelvonásnál felolvassák majd a nevét. A szerény képességű stréber többnyire túllő a célon. Kellemetlenkedik, az őrsparancsnok meg magyarázkodik miatta. De ez a Fidesz leckéje. Fényezze elméjét a frakcióvezető, a pártelnök, ezért fizetik őket, ha már a sajtó országos turnét szervezett ellene. Néhány kapitális ízléstelenségre a rávetődik a sajtó, és a pofa a vacsoracsatában találja magát. Mi meg foghatjuk a fejünket, hogy mit tettünk, ha elvéti a házszámot, és a parlamentben landol.

Most indul a hírnév felé a következő, egy békési fiatalasszony, aki száműzné a magyar irodalomból Faludyt, de legalábbis Békés megyéből kitiltaná. Felesleges megkérdezni, hogy miért, közelebbről nem ismeri az illetőt, lírát nem olvas, és bizonyos ingerküszöb alatt oktalanság erről faggatni a hölgyet. Azt hallotta, hogy Faludy cionista, meg magyarellenes. Mit lehet erre mondani? Az, aki nem ismeri a magyar irodalmat, és nem is nagyon akarja megismerni, esetleg káromkodik és köpköd, az ilyenek szokott mondani, bizonyos zsidó-, cigány-, meg egyébügyi naprakészséggel. Ő már így marad. A saját kultúrkörében otthonosan mozog, lássuk be. (Bosszankodhat, hogy a sajtó most Faludyról szól, éppen az ő közreműködése miatt.)

Nagy W. András, a (volt) Beszélő szerkesztője, valamikor a kilencvenes évek elején írta le, egy politikusról, Király B. Izabelláról, nem szó szerint, de lényegét tekintve a következőt. Tegnap a nevét sem tudtuk, ma szövegelemezzük szavait, de holnap már a szomszédasszony sem lesz kíváncsi a véleményére. Ergo, kár a szót vesztegetni rá, csak ha muszáj egyáltalán... „A XX. század végén <az idézet 1994-ben hangzott el>, napjainkban, a demokrácia álszent jelszava mögött sátáni népirtás folyik ellenünk szellemi kulturgenocídium formájában. Elrabolták Istenünket, történelmünket, őseinek, hőseinket, dalainkat, táncainkat, címerünket, nyelvünket, ezáltal önbecsülésünket, ami a legtragikusabb” – ilyeneket mondott ez az asszony, különféle összejöveteleken. Meg a bőrfejűeknek tartott „osztályfőnöki órákon” – őket különösen kedvelte. De ki ez a Király B. Izabella? Az OVB. honlapján olvasható róla, hogy 2002-ben indult a képviselőválasztáson; negyvenegyezerből kilencszázan szavaztak rá.

Nagy W. sem mindig tartotta be intelmét, van amit lehetetlen szó nélkül hagyni. Túlteljesíteni viszont nagy marhaság, mert ha az összes elmebajost számon tartjuk, akkor márciusra ellepnek bennünket a sajtóilag föltuningolt celebek, vallásalapítók, őseredet-kutató sámánok és vízfakasztók. Az előadás garantáltan fárasztó lesz.

Meg ami rákövetkezik.

„A szentesi putri volt a jó gettó” – állítja a Magyar Hírlap egyébként főszerkesztő-helyettese (MH. október 15.). Mert szerinte van jó gettó is, meg rossz is, de mindkettő jobb a cigány-nem cigány partnerségnél. Az ugyanis, lejárt, haszontalan, álhumánus. Persze morbid hülye aki jónak lát egy gettót, de vajon mire gondol a szerző? Fogadjuk el, hogy a szentesi kifejezetten jó gettó volt; a maga nemében number one. Gondolom boldogan élt a putriban a cigány, danolt, táncolt, mulatott, szaporodott szépen a lágerben. De nem ezért volt igazán jó, árulja el a szerző, hanem azért, mert távol tartotta a cigányokat, a nem cigányoktól. Nem zavarta a polgárok nyugalmát. Mindenki tudta hol van, de senki sem vett tudomást róla. Nyomorognak a cigányok, döghús zabálnak, de legalább nem az ablakunk alatt hánynak. A cigánykolónia olyan volt, mintha nem is lenne.

Mindez még, a Kádár-rendszer históriája. Azután, a beszámoló szerint, maguk a kommunisták rombolták le a gettós idillt.

A szentesi gettóban rend volt. Bent fegyelem, a külvilággal a vajda tartotta a kapcsolatot. A cigányok nem ténferegtek céltalanul a városban, csak kísérettel, csoportosan, fegyelmezetten – már amennyire ez elvárható tőlük. Ha például a téeszben hirtelen nem találtak éjszakai munkát vállaló téesz-tagot, akkor az állattenyésztő elballagott a putri sorra, kihívta a vajdát, megvárta a bejáratnál, megalkudott vele, az meg kikísért néhány gettólakót a csirkefarmra. Azok „sokat gitároztak és énekeltek, a munkát azért elvégezték”. Hát ezért volt jó a gettó, és szép az élet Szentesen annakidején.

A baj azzal kezdődött, hogy a kommunisták lerombolták a gettókat, elkergették a cigányokat, és a lakott helyektől jó távol, „csökkentett értékű” kalyibákból rezervátumokat építettek nekik. Ha úgy vesszük még ez is a jó megoldások közé sorolható gettó-relációban, nem cigány szemszögből értékelve a dolgot. (1989-ben egy alkalommal homok került a gépezetbe: a miskolci Gettóellenes Bizottság meghiúsította romák tömeges elszigetelését.)  

A romlás a rendszerváltással fokozódott. „Az egyik a belvárosi hülyegyerekekből kinőtt áltudós, álhumánus álemberek társasága” – miként szerzőnk aposztrofálja a csapatot – elkezdte bátorítani a cigányt. Valahogy így: te cigány, te is szentesi vagy, költözz a városba, próbáljál meg „viselkedni”, járjon iskolába a gyerek, keress munkát magadnak. Na, ez lett a vég kezdete. Mert a cigányok elkezdtek szabadon lófrálni. Céltalanul lődörögtek az utcákon. Köpködték szanaszét marokszám a szotyolát az elegáns főutcán. A moziban harsányan röhögtek, esténként elfoglalták a városi parkban a legjobb padot, gitároztak, énekeltek hajnalig. Besettenkedtek a kocsmákba, asztalt is foglaltak az étteremben. Odalett a város nyugalma. A rend felborult – így lett a jó gettóból rossz gettó, a jó cigányból rossz cigány és bűnöző, a későbbiekben meg cigánybűnöző. Nem faji alapon, nem alapjáraton bűnöző a cigány, nem, dehogy, de a hajlam talán, meg ilyesmi… Persze vannak kivételek, ha egyáltalán…

Azután marha nagy segélyeket kezdtek osztogatni nyakló nélkül az áltudományos hülyegyerekek, (ismerjük el, senki nem ellenőrizte hova kerül a pénz, mire költődik), és furtonfurt erőltették, hogy a cigány éppen olyan ember, mint te meg én, meg mindenki más, aki egyébként más mint mi mind együttvéve. A bajt tetézi, hogy az álember megpróbálja kisegíteni a gettóból a cigányt, aki, a szerző tapasztalata szerint, az istennek sem akar eljönni onnan. Köszöni szépen, mindenkit csókoltat, de nagyon jól elvan a putri soron, jobb helyet keresve sem találna magának. De, ha mégis elvágyódna, akkor ott kell marasztalni – véli a szerző, azzal a megjegyzéssel, hogy természetesen a gettók rendjét fenn kell tartani, „a nem cigány gettólakók számára” biztosítani kell a túlélés esélyét. A cigány-cigány gettólakók intézzék el egymás között a túlélés esélyeit. Ez a formáció is a jó gettó esetkörébe sorolható rendszertanilag. Itt eltűnik a cigány, felszívódik, mintha nem is létezne, nem okoz gondot a többségnek, senkinek.

A rossz gettó ezzel szemben számtalan kellemetlenséget okoz. Nincsen, aki rendet tartson, a gettólakók köpködnek, verekednek, lopnak, megfenyegetik, elverik a közéjük keveredő idegent, és rasszisták. De még ez a rossz gettó is jobb a polgárháborús fenyegetettségnél, pláne apolgárháborúnál – állítja a szélsőjobb agytrösztje, ami van neki – , ne próbálkozzuk feleslegesen megfékezni a cigányt és jobb belátásra bírni, meg kedvünkre való embert faragni belőle. Hiábavaló.

Hol volt, hol nem volt, de a szentesi jó gettóból mára csak egy szép nagy kerek álom maradt. Itt az ideje, ki kell tenni néhány táblát: „only for white”, behajtani tilos, cigánymentes övezet,meg hasonlókat. Mindenki maradjon a saját térfelén, aki elkóborolt térjen vissza.  Kell néhány jófajta gettó, emberséges láger Magyarországon, barátságos putrikkal, előzékeny személyzettel, udvarias kiszolgálással, és a cigány imádni fogja.

És ha úgy adódik, kikölcsönzi mezei munkára a „nem magyart” a „nem cigány” a lágerből, némi készpénz ellenében.

Csocsóról gondoskodjon valaki! Ha már…