„A szentesi putri volt a jó gettó” – állítja a Magyar Hírlap egyébként főszerkesztő-helyettese (MH. október 15.). Mert szerinte van jó gettó is, meg rossz is, de mindkettő jobb a cigány-nem cigány partnerségnél. Az ugyanis, lejárt, haszontalan, álhumánus. Persze morbid hülye aki jónak lát egy gettót, de vajon mire gondol a szerző? Fogadjuk el, hogy a szentesi kifejezetten jó gettó volt; a maga nemében number one. Gondolom boldogan élt a putriban a cigány, danolt, táncolt, mulatott, szaporodott szépen a lágerben. De nem ezért volt igazán jó, árulja el a szerző, hanem azért, mert távol tartotta a cigányokat, a nem cigányoktól. Nem zavarta a polgárok nyugalmát. Mindenki tudta hol van, de senki sem vett tudomást róla. Nyomorognak a cigányok, döghús zabálnak, de legalább nem az ablakunk alatt hánynak. A cigánykolónia olyan volt, mintha nem is lenne.

Mindez még, a Kádár-rendszer históriája. Azután, a beszámoló szerint, maguk a kommunisták rombolták le a gettós idillt.

A szentesi gettóban rend volt. Bent fegyelem, a külvilággal a vajda tartotta a kapcsolatot. A cigányok nem ténferegtek céltalanul a városban, csak kísérettel, csoportosan, fegyelmezetten – már amennyire ez elvárható tőlük. Ha például a téeszben hirtelen nem találtak éjszakai munkát vállaló téesz-tagot, akkor az állattenyésztő elballagott a putri sorra, kihívta a vajdát, megvárta a bejáratnál, megalkudott vele, az meg kikísért néhány gettólakót a csirkefarmra. Azok „sokat gitároztak és énekeltek, a munkát azért elvégezték”. Hát ezért volt jó a gettó, és szép az élet Szentesen annakidején.

A baj azzal kezdődött, hogy a kommunisták lerombolták a gettókat, elkergették a cigányokat, és a lakott helyektől jó távol, „csökkentett értékű” kalyibákból rezervátumokat építettek nekik. Ha úgy vesszük még ez is a jó megoldások közé sorolható gettó-relációban, nem cigány szemszögből értékelve a dolgot. (1989-ben egy alkalommal homok került a gépezetbe: a miskolci Gettóellenes Bizottság meghiúsította romák tömeges elszigetelését.)  

A romlás a rendszerváltással fokozódott. „Az egyik a belvárosi hülyegyerekekből kinőtt áltudós, álhumánus álemberek társasága” – miként szerzőnk aposztrofálja a csapatot – elkezdte bátorítani a cigányt. Valahogy így: te cigány, te is szentesi vagy, költözz a városba, próbáljál meg „viselkedni”, járjon iskolába a gyerek, keress munkát magadnak. Na, ez lett a vég kezdete. Mert a cigányok elkezdtek szabadon lófrálni. Céltalanul lődörögtek az utcákon. Köpködték szanaszét marokszám a szotyolát az elegáns főutcán. A moziban harsányan röhögtek, esténként elfoglalták a városi parkban a legjobb padot, gitároztak, énekeltek hajnalig. Besettenkedtek a kocsmákba, asztalt is foglaltak az étteremben. Odalett a város nyugalma. A rend felborult – így lett a jó gettóból rossz gettó, a jó cigányból rossz cigány és bűnöző, a későbbiekben meg cigánybűnöző. Nem faji alapon, nem alapjáraton bűnöző a cigány, nem, dehogy, de a hajlam talán, meg ilyesmi… Persze vannak kivételek, ha egyáltalán…

Azután marha nagy segélyeket kezdtek osztogatni nyakló nélkül az áltudományos hülyegyerekek, (ismerjük el, senki nem ellenőrizte hova kerül a pénz, mire költődik), és furtonfurt erőltették, hogy a cigány éppen olyan ember, mint te meg én, meg mindenki más, aki egyébként más mint mi mind együttvéve. A bajt tetézi, hogy az álember megpróbálja kisegíteni a gettóból a cigányt, aki, a szerző tapasztalata szerint, az istennek sem akar eljönni onnan. Köszöni szépen, mindenkit csókoltat, de nagyon jól elvan a putri soron, jobb helyet keresve sem találna magának. De, ha mégis elvágyódna, akkor ott kell marasztalni – véli a szerző, azzal a megjegyzéssel, hogy természetesen a gettók rendjét fenn kell tartani, „a nem cigány gettólakók számára” biztosítani kell a túlélés esélyét. A cigány-cigány gettólakók intézzék el egymás között a túlélés esélyeit. Ez a formáció is a jó gettó esetkörébe sorolható rendszertanilag. Itt eltűnik a cigány, felszívódik, mintha nem is létezne, nem okoz gondot a többségnek, senkinek.

A rossz gettó ezzel szemben számtalan kellemetlenséget okoz. Nincsen, aki rendet tartson, a gettólakók köpködnek, verekednek, lopnak, megfenyegetik, elverik a közéjük keveredő idegent, és rasszisták. De még ez a rossz gettó is jobb a polgárháborús fenyegetettségnél, pláne apolgárháborúnál – állítja a szélsőjobb agytrösztje, ami van neki – , ne próbálkozzuk feleslegesen megfékezni a cigányt és jobb belátásra bírni, meg kedvünkre való embert faragni belőle. Hiábavaló.

Hol volt, hol nem volt, de a szentesi jó gettóból mára csak egy szép nagy kerek álom maradt. Itt az ideje, ki kell tenni néhány táblát: „only for white”, behajtani tilos, cigánymentes övezet,meg hasonlókat. Mindenki maradjon a saját térfelén, aki elkóborolt térjen vissza.  Kell néhány jófajta gettó, emberséges láger Magyarországon, barátságos putrikkal, előzékeny személyzettel, udvarias kiszolgálással, és a cigány imádni fogja.

És ha úgy adódik, kikölcsönzi mezei munkára a „nem magyart” a „nem cigány” a lágerből, némi készpénz ellenében.

Csocsóról gondoskodjon valaki! Ha már…