Orbán lekenne két pofont
stepanbpal|2010. júl. 6. 19:51|2 komment, szólj hozzá te is!
forradalom, gárda, gárdaúttörőnyakkendő, hacuka törvény, hecckanpány, Horthy, jobbik, jónapot, lex, oszt, rendőrség, Vona
Mély kómába szédült a parlament hétfő éjjeli ülése. Hosszas hiábavaló vitába bonyolódott néhány képviselő a gárdáról, vagy micsodáról, amit a bíróság réges-régen betiltott, de azóta is létező valamicsodának látszik, néhány megfáradt, a túlzott intellektuális megterhelésbe zsibbadt közéleti szemében. Úgyhogy volt lex gárdázás, gárdaellenes hecckampány, pont mintha létező dologról beszélnének a felszólalók.
Az előző, meg a jelenlegi kormány, és a teljes igazságszolgáltatás pedig ügyetlenül sertepertél(t) a korábban betiltandó, a későbbiekben pedig betiltott gárda körül. Lebénult, retardált intézkedésekkel óvatoskodtak a gárda körül, nehogy valamiféle szabadságjogokat megsértsenek. Inkább mosolygásra késztető intézkedéseket vezettek be. A bénázással valamiféle hacuka-törvényt hoztak, hogy ti. nem szabad fehér csíkos úttörőnyakkendőt viselni, meg nem szabad fekete gatyában, fehér inget gyűrni, és fekete mellénykét hordani, ha az emberek a főutcán egyszerre együttlépnek, menetoszlop féleségben, vezényszóra. Ezt követeli a demokrácia!
A rendőrség nem értette meg a dolgot, úgyhogy a megboldogult IRM, Draskovics doktor útmutatása alapján szofisztikálta a ruha- és menetoszloprendeletet, ezúttal a gárda viseltre emlékeztető ruhadarabok együttalkalmazását tiltó normatíva látott napvilágot. Hagyjuk, hogy a karszalagok, az ékszerek, a vasutas sapka és a kiegészítők kit, mire emlékeztetnek, de úgy látszik ez hatott, még a gárdisták is elismerték, de kitalálták, ha nevet változtatnak senki sem fog rájuk ismerni. Tagsági nyilvántartást sem fognak csinálni, csak gyűléseket tartanak itt-ott, forgalmas helyeken, esküt tesznek, bemondják a tuttit és kész, ennyi elég, egymást távolról felismerik, hagyják a hagyományos hacukát a francba, elvégre nem a ruha teszi a gárdistát, hanem a lélekféle, és mindenki annyiszor tehet esküt, ahányszor akar. Ebben maradtak. Új név. Új mozgalom, a régi erényekkel karöltve.
Vasárnap az Erzsébet téren kieszközölték az első(?) mítinget. Nem valami fényesen sikerült. „Rémálom volt, ami vasárnap történt” számolt be a találkozóról a parlamentben a Jobbik elnöke. Megfeddte a kormányt, a belügyminisztert és a rendőrséget. Elpanaszolta, hogy „rendőrség berkein belül nem történt meg a forradalom, a nagy kétharmados nemzeti együttműködés még nem ment végbe”, a rendfenntartók forradalmárhoz méltatlanul viselkedtek, mert vasárnap a magyar emberek egy csoportja, bejelentett békés rendezvényen szerette volna felidézni a Magyar Gárda szép hagyományait, valamint az újat, a nemzetit létrehozni egyben, ami semmiben sem különbözik az előzőtől, de a rendőrség brutálisan belerondított. Az aktusba.
Mire számítottak a vasárnapi zsúrozók? Arra, hogy a régi gárda hagyományai szerint létrehozzák a desirály! és megaúj csapatot. Hiába várták, hogy a rohamrendőrök forradalmi bizottmányának üdvözletét a helyszínen felolvassa Kontrát Károly. Pedig. A miniszterelnök megmondta a választások előtt, jól tudjuk, hogy kioszt két pofont a Magyar Gárdának, „oszt jónapot”, és hazazavarja a partizókat, mint Horthy Miklós, ha még okoskodnak.
Egyértelműen beszélt a rendőrtisztek/nők avatásán: dezertőrnek kell tekinteni, aki belép valamilyen paramilitáris egyletbe. Az erőszak állami monopólium. Nincs fraternizálás.
Nincsenek baráti rohamosztagok, még akkor sem, ha fizetzőpincérnek öltöznek néhányan.
„Nem a ruha teszi az embert” – idézett az fn.hu egy szabadságjogi aktivistát, e tárgykörben. Ez a marhaság részben igaz. A féligazság ellenkezője mindenesetre foglyul ejtette jogalkotót meg egyebeket, és nem engedi szabadulni. Elképesztő szívóssággal ragaszkodnak a ruha-törvényhez. Mintha egy kvázi-erőszakszervezetet csak a fehércsíkos úttörőnyakkendőről lehetne felismerni. Egy kicsit igényesebb gondolkodás sokat segítene. Biztosan sikerül, hiszen képesek rá.
A félelmet, rémületet, és megvetést keltő randalírozásokat betiltotta a bíróság, tiltja a jog. Mi kell még? Tilos. Pont. Tilos a rendőrösdi, a csendőrösdi, a komszomol meg a munkásőrség. A bakancsokat haza lehet vinni.
Hozzászólások
Eddig 2 komment érkezett (
)
1.
harunalrasid HCJD
2010. 07. 06. 21:02
valahogy ezeket a tiltásokat a jogalkalmazók mintha nem vennék komolyan.
a végrehajtó hatalom sem.
kiskapuk, félremagyarázások, teszefoszaság, félrenézés - még azt is mondanám, cinkosság.
orbán meg beszélt a levegőbe.
kampánydumának jó volt.
de most már tennie kellene valamit. vagy pintérnek. vagy hatalának. vagy óznak, a csodák csodájának.
2.
lord
2010. 07. 06. 22:28
Nem kell nagy jósnak lenni, hogy azt mondjam:
Ebben a témában még lesznek „pofonok”.
Mindkét részről, mindkét részre.
Írja meg véleményét, kérdéseit!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.